Kobe Bryantet is lehagyja a Mavericks német ikonja

2018.07.24. 10:55

Hétfőn egyéves, ötmillió dolláros szerződést írt alá a Dallas Mavericks csapatával a texasiak német ikonja, Dirk Nowitzki, így a következő idény után Kobe Bryant helyett már ő lesz az NBA leghűségesebb játékosa.

Nowitzki 20 évvel ezelőtt érkezett a ligába, a Milwaukee Bucks húzta ki őt az 1998-as drafton a kilencedik helyen, de rögtön fel is cseréltek a Dallas Mavericks által hatodikként kihúzott Robert Traylorért, így a német Dallasban kezdhette meg a pályafutását.

Azóta megszámlálhatatlanul sok dolog történt már a ligában, Nowitzki azonban még mindig a texasi együttesnél játszik, 2011-ben bajnok is lett velük a többek közt Chris Bosh, Dwyane Wade és LeBron James nevével fémjelzett Miami Heat ellen, ezzel a szerződéssel pedig

Kobe Bryant rekordját dönti majd meg, aki húsz éves karrierjét elejétől a végéig a Los Angeles Lakersnél töltötte.

A német egyébként mindössze 233 pontra van attól, hogy megelőzze az ötödik helyen álló Wilt Chamberlaint a dobott pontok örökranglistáján, a következő szezonban azonban valószínűleg a padról segíthet majd be a csapatnál, ugyanis a Mavericksnek sikerült leigazolnia DeAndre Jordant a centerposztra a Clipperstől.

Persze Nowitzki valószínűleg így is rendkívül hasznos lesz majd mind a pályán, mind az öltözőben, és remek mentora lehet majd a Mavs által kiválasztott szlovén csodagyereknek, Luka Doncicnak is.