Ezüstérmet nyert a vébén a női 3x3-as kosárválogatott

2019.06.23. 19:26 Módosítva: 2019.06.23. 21:03

A magyar női válogatott ezüstérmet nyert az Amszterdamban rendezett 3x3-as kosárlabda-világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 19-13-ra kikapott Kínától – írja az MTI.

A csoportkört három győzelemmel és egy vereséggel lehozó magyar válogatott a negyeddöntőben a spanyolokon, az elődöntőben pedig a franciákon lépett át. A döntőben aztán az első helyen kiemelt kínaiak vártak a magyarokra, akik csütörtökön 21-11–re verték meg őket.

Eleinte most is úgy tűnt, hogy sima lehet a meccs: a kínaiak nagyon gyorsan 4-0–s vezetést szereztek, a magyar csapat pedig 7-0 után került fel a táblára Goree kosarával. 9-2–nél aztán jött is az időkérés, innentől pedig érezhetően feljebb tudott kapcsolni a válogatott, két és fél perccel a vége előtt, 13-9–nél pedig reális esély is volt az egyenlítésre is.

A végét aztán a kínaiak bírták jobban, két villámgyors duplával megint elhúztak, a végén pedig okosan pörgették le az órát, és 19-13–as győzelemmel lettek világbajnokok. A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta csapat ezzel 2017 után ismét második helyen végzett a vb-n, így részt vehet a jövő májusi, húszcsapatos olimpiai selejtezőn.

A 3x3-as kosárlabdában egy mérkőzés tíz percig tart. Egy dobásból kettő vagy egy pontot lehet szerezni: az öt az öt elleni játékban hárompontosnak számító kosarak itt kettőt érnek, az összes többi dobás – így a büntető is – egyet. A sportág egyébként 2017 júniusában került be hivatalosan az olimpiai programba, és a jövő évi tokiói olimpián debütál majd.