Nem állt ki a Sopron a koronavírus miatt, 20-0-ra bukta a meccset

2020.02.27. 21:58 Módosítva: 2020.02.27. 23:16

Több előzménye is volt a Schio-Sopron Basket női Euroliga-kosármeccsnek a héten: a rangadót az észak-olaszországi Schióban kellett volna lejátszani, de a nemzetközi szövetség (FIBA) a vírusveszély miatt Ljubljanába helyezte át a mérkőzést. A Sopron ez után jelezte, az új helyszínen sem hajlandóak játszani az olaszokkal a járvány okozta kockázat miatt. A kezdés szerda este fél kilencre volt kiírva.

A FIBA csütörtök este közölte a Sopronnal, hogy 20-0-val a Schiónak adta a győzelmet, a magyarok a pályára lépésért járó egy pontot sem kapják meg. A Sopron így hetedik helyre csúszott vissza az Euroliga-tabellán, és a további eredményeitől függetlenül kiesett a sorozatból.

87775477 2763429883750593 5608617325910556672 n
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket / Facebook

„Ahogy azt elmondtam már a saját döntésünk kapcsán is, számoltunk minden eshetőséggel. A döntést az Euroliga-sorozat lezárulta után szeretném érdemben kommentálni. Dolgozunk tovább, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeire koncentrálunk!” – nyilatkozta Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője.