Vendel
6 °C
21 °C

Megvan az első győzelem a birkózó-vb-n

2013.09.16. 14:59

Kardos Róbert aratta az első hazai győzelmet a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon: a szabadfogásúak 55 kilogrammos kategóriájának magyarja 8-5-re verte litván ellenfelét a legjobb 32 között.

A mindössze 18 éves Kardos változatos mérkőzést vívott Jurcys Sarunasszal. Egy szép lábratámadás után a földre vitte (2-0), így vezetéshez jutott, s bár ezután riválisa mögéje tudott kerülni (2-1), Kardos előnnyel fordult az első három perc hajrájára. Csupán 20 másodperc volt a pihenőig, amikor Sarunas villant, a magyart a szőnyegre vitte, majd meg is pörgette, ám utóbbi akciója közben a háta a földön volt, így Kardos is kapott két pontot. A szünet 5-4-es litván vezetéssel kezdődött, de 4-3-as magyar előnnyel ért véget, a zsűri ugyanis elvett Sarunastól két pontot. A litvánok pedig hiába reklamáltak.

A folytatásban Kardos egyre elkeseredettebben küzdő ellenfele teljesen elkészült erejével, a magyar birkózó pedig szép akciókkal növelte előnyét, végül 8-5-re nyert.

"Nagyon örülök, jól ment a birkózás" - mondta röviden az MTI-nek a Szeged és a Csepel versenyzője, aki a 16 között az amerikai Angel Alesmo Escobedóval mérkőzik.

"Éppen tegnap beszéltem egy bíróval, aki elmondta, hogy mostantól a pörgetésnél a támadó ellen is ítélnek két pontot, ha egy pillanatra is tusveszélyes helyzetben van. Ezért kapott Robi két pontot, ám hogy a litvántól kettőt miért vontak le, azt nem tudom" - mondta Wöller Ákos, a női csapat szakvezetője, hozzátéve, hogy ez Sastin Mariannára nézve nem kedvező, mert ő is szeret pörgetni.

A folytatásban a 66 kilogrammban érdekelt Wöller Gergő is bemutatkozik, méghozzá a venezuelai Cesar Augusto Robertty Moreno ellen a nyolcaddöntőbe jutásért. Korábban Szmik Attila sima vereséget szenvedett a japán Jamagucsi Takesitől.