Módos második meccsén kikapott

2013.09.20. 15:58

Módos Péter kikapott a kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjának negyeddöntőjében a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság pénteki napján. A londoni olimpia bronzérmesénél már a meccs elején frissebben mozgott észak-koreai ellenfele, a vb-ötödik Jun Von Csol, aki előbb egy mögékerüléssel szerzett kétpontos előnyt, majd a szigetvári sportoló akcióját megkontrázva eldobta a 25 éves magyart (0-5). Nem sokkal később, 1:50 percnél egy újabb mögékerüléssel a technikai tust jelentő 7-0-s előnyre tett szert, ezzel véget vetett a meccsnek.

A szakvezető várakozásainak megfelelően az észak-koreai birkózó bejutott a fináléba, mivel szintén technikai tussal legyőzte orosz riválisát az elődöntőben. Módos Péter így a vigaszágon folytathatja szereplését.

"El kell ismerni, jobb volt az észak-koreai. De bízunk benne, hogy döntőbe jut, nem is tűnik lehetetlennek, mert igen erős, ráadásul az orosz nagyon elfáradt a negyeddöntőben" - mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya.

Módos Péter úgy vélte, hogy rendkívül sokat kivett belőle az első meccse, amikor az iráni ellen nyert, emiatt fáradtabb volt Jun Vol Csolnál. A 72 kilós Németh Zsanett után a pénteki nap másik női birkózója, a 67 kg-os Godó Kitti is kiesett, miután legyőzője alulmaradt a negyeddöntőben.