Reklamálok, elzavarnak: a lányomnál ippon

2014.06.21. 19:12
A 48 kilós Csernoviczki Éva arany-, az 57 kilós Karakas Hedvig bronzérmes lett a budapesti dzsúdó Grand Prix-n.

A tatabányaiak 48 kilós sportolója a bolgár Boriszlava Damjanova, a japán Kondo Ami és a bissau-guineai Taciana Lima után, a döntőben az Eb-ezüstérmes olasz Valentina Moscatt-tal csapott össze. A meccs nem hozott egyetlen értékelhető akciót sem, de amíg Csernoviczkit egyszer, addig az olaszt háromszor intették, így a magyar dzsúdós örülhetett a négy perc végén.

A sikeréért háromezer dollárt (675 ezer forintot) is begyűjtő Csernoviczki a szombati négy győzelme közül a másodikat emelte ki: „a Kondo elleni meccs a döntő is lehetett volna, mivel jelenleg ő az elsőszámú japán, ő nyerte az ottani bajnokságot és ipponnal verte a világbajnok mongolt. Nehéz meccsem volt ellene, éreztem a nyakamat, el is fáradtam, de örülök, hogy össze tudtam magam szedni utána".

A tavaly ugyancsak Budapesten Európa-bajnok dzsúdüs hozzátette: mivel sok pontot szerzett, az augusztusi, cseljabinszki világbajnokságig várhatóan nem vív tétmérkőzést.

Édesapja és egyben edzője, Csernoviczki Csaba tréfásan közölte: „megbeszélt koreográfia, hogy reklamálás miatt elküldenek engem a tatamitól, utána a lányom ippont dob. De komolyra fordítva a szót, a japán ellen az ázsiai bírónál kissé lejtett a pálya, azért szakadt el nálam a cérna. Évi nagyon taktikusan küzdött a döntőben és betartotta a megbeszélteket".

Nem is csalódott, értetlen voltam

A Honvéd 57 kilós versenyzője a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a román Corina Caprioriuval találkozott, akitől kikapott Londonban az olimpiai elődöntőben. A meccs végig a magyar dzsúdós kezében volt, ellenfelét megintették a meccs közepén, majd 25 másodperccel a mérkőzésidő letelte előtt Karakas jukót érően vitte földre Caprioriut. A hátralévő időben földharccal tartotta előnyét, végül a közönség örömujjongása közepette ünnepelhetett.

„Amikor a szlovén lány ellen négy intéssel leléptettek, nem is csalódott, hanem értetlen voltam" – kezdte összegzését Karakas az MTI-nek. „Ha valaki jobb nálam és meg tud dobni, azt elismerem, de azzal, hogy ő kizárja az én dzsúdómat és kapkodással, semmittevéssel próbál úgy tenni, mintha kezdeményezne, azt nem tudom elfogadni. Edzőmmel, Toncs Péterrel ki fogunk találni valami jó taktikát ellene".

Karakas közölte, a bronzérem nem elégtétel a számára, mivel jó lett volna négyben lennie az olimpián. „Ezzel együtt nagyon örülök, hogy nemrég Havannában is bronzérmes lettem és felfelé ível a pályám".

Ami a szombaton érdekelt többi 23 hazai dzsúdóst illeti, Maros Barbara (52 kg) és Szabó Franciska (63 kg) hetedik lett, a többiek helyezetlenül zártak.

Eredmények:

férfiak:
60 kg:
1. Takato Haohisa (japán)
2. Amiran Papinasvili (grúz)
3. Sofiane Milous (francia) és Ilgar Muskijev (azeri)

66 kg:
1. Takaicsi Kengo (japán)
2. Dzmitrij Sersan (fehérorosz)
3. Nijat Sihalizada (azeri) és Gerorgi Zantaraia (ukrán)

73 kg:
1. Viktor Szkvortov (egyesült arab emírségekbeli) 2. Lasa Savdatuasvili (grúz) 3. Tsagaanbaatar Khashbaatar (mongol) és Zebeda Rehviasvili (grúz)

nők:
48 kg:
1. CSERNOVICZKI ÉVA
2. Valentina Moscatt (olasz)
3. Otgontsetseg Galbadrakh (mongol) és Kondo Ami (japán)

52 kg:
1. Majlinda Kelmendi (koszovói)
2. Odette Giuffrida (olasz)
3. Petra Nareks (szlovén) és Olekszandra Sztarkova (ukrán)

57 kg:
1. Macumoto Kaori (japán)
2. Helene Recveaux (francia)
3. KARAKAS HEDVIG és Vlora Bedeti (szlovén)

63 kg:
1. Tasiro Miku (japán)
2. Martyna Trajdos (német)
3. Maelle Di Cintio (francia) és Anicka Van Emden (holland)