Történelmet írt az ír hipszterharcos

Az MMA nagy utat járt be, amíg a kamionsofőrök dulakodásából véres, a világ legnépszerűbb küzdősportjává vált, de a legnagyobb szervezetnek, az Ultimate Fighting Championship-nek az amerikai törvényhozókkal is meg kellett vívnia a harcát, hogy az MMA-t valódi sportként ismerjék el.

Amerikában a kannabisz-fogyasztáshoz, az abortuszhoz vagy az eutanáziához hasonlóan az MMA legalizálása sem a szövetségi kormányzat, hanem a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ezek a kétezres években sorra fogadták el az óriási üzlettel kecsegtető MMA-t, miután a vad kilencvenes éveket követően sokkal sportszerűbbé tették a szabályokat - ma már illegális a tarkóütés vagy a tökönrúgás, a UFC-ben még a földre kerülő ember rúgása is.

2016-ra már csak egyetlen államban volt illegális az MMA: New Yorkban, ahol 1997-ben tiltotta be a műfajt George Pataki akkori kormányzó. A professzionális kevert harcművészet az azóta eltelt 19 évben a negyedik legnépszerűbb amerikai sporttá nőtte ki magát, a UFC pedig a világ legértékesebb, 4 milliárd dollárt érő sport-brandjévé. Ezért a szervezet simán megengedhette magának, hogy mindkét pártnál nagy összegeket bevetve lobbizzon - nyolc év alatt összesen 2 millió dollárt költöttek el a törvényhozók szívének meglágyítására. Az MMA legalizálására hosszas, kiemelkedően ostoba érveket felsorakoztató vita után végül 2016 márciusában bólintott rá az állam közgyűlése.

Trumpnak már megvolt a VIP-belépője, de aztán elnök lett

Azért volt fontos, hogy az ötvenedik államba is visszatérhessen az MMA, mert a sztártulajdonosokhoz került UFC a világ egyik leghíresebb sportszentélyében, a Madison Square Gardenben akarta megmutatni, hogy végleg nagykorúvá vált. Jellemző, hogy Dana White, a szervezet elnöke még Donald Trump részvételét sem zárta ki (mármint a WWF-től eltérően nem résztvevőként, hanem nézőként). Trumphoz közel áll az MMA, korábban érdekelt volt az azóta megszűnt Affliction promóciós szervezetben, a UFC-főnök pedig elkötelezett támogatójának számít (White felszólalt a nyári republikánus elnökjelölő gyűlésen is).

A 23. születésnapját ünneplő szervezet különösen azután akart valami bombasztikussal előrukkolni, miután a jubileumi UFC 200 nem sikerült úgy, ahogy az el lett tervezve. Főmeccse kútba esett a világ legjobb bunyósa, a botrányhős Jon Jones pozitív doppingtesztje után; a gála pedig másik húzóneve, a WWF-ből egy meccsre visszacsábított hegyomlás, Brock Lesnar is megbukott a laboron.

Azonban a UFC-nek már nem Lesnar vagy Jones az igazi húzóneve, hanem

aki világbajnok ötvözetben tudja tálalni a trollkodást, az egyedi küzdőstílust és a Habony Árpádot lepipáló divatozást.

Tálcán kínálták a bajnoki övet

Az ír harcos tavaly 13 másodperc alatt ütötte ki a pehelysúly örökös bajnokát, José Aldót, de azóta kerüli a címvédést, inkább a könnyűsúlyt (70 kilót) vette célba, hogy annak az övét is megszerezze – McGregor egyébként korábbi szervezetében, a Cage Warriors-ban pont a magyar Buchinger Ivántól vette el a könnyűsúlyú címet.

Az ír már az év elején mehetett volna a brazil Rafael dos Anjos ellen, aki sérülés miatt kiesett, és a helyére beugró Nate Diaz csúnyán megbüntette McGregor nagyképűségét. McGregor azonban augusztusban egy szoros, véres küzdelmet hozó, évmeccse-esélyes találkozón visszavágott Diaznak, és ezzel a UFC vezetése szemében elnyerte a jogot a címmeccsre. Azért írtam: „elnyerte a jogot”, mert a rendkívül sűrű 70 kilós súlycsoportban rengetegen tömörülnek az élen – az amerikai Tony Ferguson vagy az orosz Khabib Nurmagomedov például nyolcas győzelmi sorozattal a hátuk mögött estek ki a pikszisből.

A UFC idei fordulatait jól mutatja, hogy az év eleje óta a könnyűsúlyú bajnoki cím is gazdát cserélt, miután Rafael dos Anjost a philadelphiai Eddie Alvarez a nyáron kiütötte. A UFC-be a második legnagyobb MMA-szervezet, a Bellator bajnokaként érkezett Alvarez klasszikus wrestle-boxer, aki masszív birkózóalapjaira egy jó boksztudást pakolt fel. Azonban a címmeccsig főleg megosztott pontozásokkal jutott el, és egyáltalán nem tűnt a súlycsoport domináns bajnokának. Pályafutása alatt sokszor ütötték le, és közismert az is, hogy hajlamos a vehemens rohamokra – melyek végzetesek egy McGregorhoz hasonló kontrabunyós ellen.

Hol van a kibaszott második övem?

És McGregor tankönyvbe illő módon kezdte a meccset: Türelmesen kivárta, amíg a szurkálást megunó Alvarez előrelendül, és villámgyorsan leütötte a bekészített bal kezével.

Azután még egyszer.

És még egyszer.

Már az is csoda volt, hogy Alvarez túlélte az első menetet. Az amerikai a leviteleit már csak akkor tudta elővenni, amikor a bekapott ütésektől nagyon lelassult, de a második öt percben úgy tűnt, hogy mégis versenyben tud maradni. Azonban McGregor egy kis ketrec melletti dulakodást követően sebességet váltott, és megint leütötte kétszer. Alvarez második (összesen az ötödik) földre kerülésénél a bíró közbe ugrott, és véget vetett a meccsnek.

McGregor a KO utáni interjúban félretette a győztesek szokásos udvariasságát, és azt üvöltötte a mikrofonba:

Hol van a kibaszott második övem? (...) Ezek nincsenek az én szintemen. Eddie egy kemény harcos, de nem kéne itt lennie velem.

A UFC története során McGregor az első, aki egyszerre birtokol két bajnoki övet. Persze ezt a történelmi teljesítményt jelentősen árnyalja, hogy pehelysúlyú címét egyszer sem védte meg – és valószínűleg le is mond majd róla. A könnyűsúlyban pedig számtalan, Alvareznél sokkal veszélyesebb bunyós vár rá, akiket egyszerre motivál majd az óriási pénz és McGregor tenyérbemászó viselkedése. Az mindenesetre a Madison Square Gardenben kiderült, hogy az UFC-nek és McGregornak is rekordbevételeket hozó hype-vonat nem áll le.

Már a felvezető meccseken is ugrált Madonna

A történelmi gála az Alvarez-McGregor meccsen kívül is egy csomó érdekességet hozott. Kezdetnek például előjöttek az MMA szokásos galibái:

• a brutális fogyasztások csődjei
• a sérülés miatt kieső párosítások

De legalább újabb doppingbalhé nem tört ki. Az esemény presztízsértékét mutatta, hogy bár Trump végül nem tűnt fel, az oktagonhoz közeli VIP-helyeken olyan arcok ugráltak, mint Gordon Ramsay, Zac Elfron vagy Madonna. És az izgalom jogos volt, mert a felvezető meccseket is sztárokkal tömték meg, akik aztán fantasztikus bunyókat hoztak. Az orosz birkózófenomén, Khabib Nurmagomedov elképesztő verést mért a szintén címmeccsért ácsingózó Michael Johnsonra, majd egy karkulccsal feladásra kényszerítette. A New Jersey-i illetőségű, tehát hazai pályán bunyózó korábbi könnyűsúlyú bajnok, Frankie Edgar pehelysúlyban állította meg egy fordulatos pontozásos meccsen a feltörekvőben lévő Jeremy Stephenst.

A főmeccseken is hemzsegtek az egykori bajnokok, Raquel Pennigton magabiztos állóharccal és kontrabirkózással győzte le az év elején a női váltósúlyban óriási meglepetést okozott, de gyorsan hanyatló Miesha Tate-et, aki a bunyó után könnyek között jelentette be visszavonulását. Utána egy újabb New York-i sztár, Chris Weidman következett. A férfi középsúly Anderson Silva utáni első bajnoka az első menetben sikerrel tartotta kordában a kubai olimpiai birkózó-ezüstérmes Yoel Romero-t, aki azután a második menetben előzúzta saját leviteleit, majd harmadik menetben

A meccs utáni interjún felnevettem, mert Romero azt hitte, hogy a bajnoki címet nyerte meg, de utána szembesítették azzal, hogy Michael Bispinggel még meg kell mérkőznie – az angol világbajnok a lelátóról is buzgón mutogatta neki a fuckot. Közben a takarítók percekig súrolták fel a padlóról Weidman vérét.

Lengyel-lengyel nem jó barát,

Jól mutatja a gála erejét, hogy a főmeccset is két címmeccsel vezették fel. Az elsőn két lengyel nő csapott össze szalmasúlyban (52 kilóban). A Ronda Rousey után napjaink legjobb női bunyósának tartott Joanna Jędrzejczyk amatőrként egyszer már legyőzte Karolina Kowalkiewiczet. A párosítás nagyon jó volt, a bespeedezett goblinként rohangáló és mutogató Jędrzejczyket a rácsnak dőlve, egykedvűen figyelte Kowalkiewicz. De már az első menettől dominált Joanna Champion (az amerikai média irtózik a nyelvtörőktől) korai José Aldo-ra emlékeztető thai-boksza, a bajnok brutális kombinációkkal kezdte szétszedni honfitársát. Kowalkiewicz nem igazán találta azt a távolságot és sebességet, ahonnan büntetés nélkül dolgozhat.

A második menettől az amúgy szintén állóharcos alapokról építkező Kowalkiewicz igyekezett az oktagonhoz szorítani Jędrzejczyket, aki, ennek ellenére nagyon magabiztosan bunyózott –

A vérszagot kapott Kowalkiewicz le is rohanta, de nem tudta kiütni, csak a menetet vitte el. Az utolsó öt percben a meccs visszatért a rendes kerékvágásba, és a technikás, kőkemény meccs végén bírói döntéssel Jędrzejczyk maradt a bajnok. Kowalkiewicz annyi combrúgást kapott, hogy nem értem, hogy tudott mankó nélkül kisétálni a Madison Square Gardenből, Jędrzejczyk betört orrán kívül pedig a jobb szemöldöke mellé is nőtt egy pingponglabdányi dudor.

A másik felvezető címmeccs a férfi váltósúly (77 kilósok) övéért ment, méghozzá igazán érdekes stíluspárosítással. A címvédő Tyron Woodley egy kiváló birkózó, aki – az MMA-ban elterjedt módon – nem csak dobásokkal operál, hanem a levitelektől tartó ellenfelei lazább fedezéke mögé beütött óriási jobbcsapottjaival is. A kihívó Stephen Thompson, aki Lyoto Machida után újra MMA-bajnoki szintre hozta a klasszikus karatét. A birkózó vs. karatés felállás kétféle kimenetet jósolt a meccsnek, ebből az első menetben a Woodley számára kedvező jött be: némi méregetés után egy rúgást elkapva földre vitte, és ott kemény ütésekkel és könyökösökkel kezdte el ledarálni Thompson arcát. A magas karatés orra el is tört, de a második menetben mégis megtalálta a ritmust és távolságot, és megtalálta a réseket Woodley fedezékében. Jöttek a tiszta találatok, a birkózó elkezdett lassulni, és érthetetlen módon a földreviteleket sem erőltette.

De azután –ilyen az MMA! – a negyedik menetben egy ijesztés után jött Woodley jobbja, és Thompson a földre került. Woodley rárontott, de - újabb fordulat - sem ütésekkel, sem pedig egy szorosnak tűnő fojtással nem sikerült befejeznie a meccset. A nagyon sportszerű bunyó végig is ment, és utána mindketten a magasba emelték kezüket. Mint kiderült, jogosan: a három bíróból csak egy Woodleyt látta jobbnak, ketten döntetlenre hozták ki a meccset - ez azt jelenti, hogy a meccs eredménye:  többségi döntetlen. A bajnoki cím maradt Woodleynál, de az újrajátszás garantált.