A joviális nagybácsi bosszúja

Minden küzdősportban óriási presztízs övezi a nehézsúlyt. Hiába kicsi a merítés, hiába lehet gyakran megdöbbentő hiányosságokkal is az élmezőnybe kerülni, a kevert harcművészetekben mégis kizárólag ennek kategóriának a bajnokát illeti meg „A világ legveszélyesebb embere” informális titulus. De nem csak hordozója, maga a cím is komoly veszélyeket tartogat: a legrangosabb MMA-szervezet, az Ultimate UFC 25 éves története során egészen 2018-ig senki nem bírta sorozatban kettőnél többször (!) megvédeni övét, miközben mondjuk középsúlyban Anderson Silva, a félnehézsúlyban Jon Jones, vagy a légsúlyban Demetrious Johnson képes volt éveken át tartó egyeduralmat kivívni. Ennek a ténynek az okai meglehetősen vitatottak, engem két érv győzött meg:

1. a súly növekedésével aránytalan mértékben nő a KO-potenciál
2. a nagyobb testek hamarabb elhasználódnak, ezért nehezebb tartani a bajnoki szintet

Csakhogy a paradigmát Stipe Miocic beérésével sutba kellett vágni. A 35 éves, horvát származású clevelandi tűzoltó ugyanis miután óriási meglepetésre Brazíliában vette el a brazil Fabrizio Werdumtól a nehézsúlyú övet, sorra ütötte ki a nevesebb kihívókat. Stílusa takarékos, taktikus, több riválisában ellentétben nem rohan, nem feszül rá az ütéseire. Amellett meg Miocicban megvan a küzdősport nagy X-faktora:

Miután januárban nagyon okos melóval sikerült felőrölnie a hirtelen jött hype-nak nagyon alászaldó kameruni óriást, Francis Ngannout, a UFC hirtelen nem is talált olyan ellenfelet számára, akibe a rajongók belelátnának egy olyan meccset, amiért érdemes 50 dollárt leszurkolni, vagy érdemes leszurkolni kétszáz dollárt a vegasi Mandalay Bay belépőjéért. És itt jött a képbe a félnehézsúly (96 kiló) bajnoka, Daniel Cormier, aki 39 évesen már karrierje végén jár, és pont azon a határon billeg, hogy ha hoz még egy-két emlékezetes meccset, akkor minden idők legnagyobbjai között emlegetik. Hiszen pályafutása során egyetlen ember győzte le (mondjuk ő kétszer is), az MMA Maradonája, a verhetetlen, de drog- és doppingügyeivel pályafutását kerékbe törő Jon Jones. Ráadásul a hogy is mondjam... korpulens Cormier számára nem ismeretlen a nehézsúly: Az MMA élvonalába is úgy robbant be, hogy beugrott a sérült Alistair Overeem helyett a megboldogult Strikeforce nehézsúlyú tornájára, ahol aztán a joviális, mackós birkózó mindenkit laposra vert. A UFC-ben is csak a nehézsúlyú cím közelébe kerülve ment le 30 fonttal lejjebb, hogy ne kelljen kenyeres jópajtásával, a nehézsúlyt domináló Cain Velasquezzel rivalizálnia.

Szóval miután Miocic és Cormier a UFC 220 gáláján ugyanazon a kártyán szerepeltek, és ugyanazon az estén meg is védték címeiket – mondjuk Cormier Volkan Özdemirr ellen nem olyan meggyőzően - a UFC-vel egyetértve kitalálták, hogy Cormier kihívja Miocicot, és

Ráadásul a UFC eddigi egyetlen kétdivíziós bajnokával, Conor McGregorral szemben senki nem is volta kétségbe, hogy ez a két ember tökéletesen megérdemli a különleges meccset, és a két, alapvetően barátságos természetű bajnok küzdelmének promóciója is üdítően mentes volt az anyázástól, fenyegetőzéstől, övellopós provokációtól vagy a kameráknak rendezett kakaskodástól: a tét önmagáért beszélt.

A hagyományosan az év legerősebb felhozatalával szolgáló július eleji gálák történetében is kiemelkedő UFC 226 élére a szervezők Cormier-Miocic küzdelem mellett még egy másik tenyérdözsölgetésre késztető címmeccset is összehoztak: a pehelysúlyú (65 kiló) bajnok Max Holloway találkozóját a UFC legsugárzóbb tehetségével, Brian Ortegával. Azonban közbeszólt egy nagyon para eset: Holloway már a rendezvény helyszínén, Las Vegasban rosszul lett, csapata lemondta a meccset, és kórházba küldte az egyszeriben látásproblémákkal és beszédzavarokkal küszködő bajnokot – akit valószínűleg egy ki nem hevert agyrázkódás intézett el a meccse előtt.

Elég volt egyszer megtalálnia a fogást

A magyar idő szerint vasárnap a Las Vegas-i T-Mobile Aréna küzdőterére Miocic 18-2-es mérleggel vonult be, Cormier pedig 20-1-1-gyel (az utolsó számvalójában egy csúnya KO-vereséget jelez, amit azonban Jon Jones doppingolása miatt töröltek).

A meccset nagy iramban kezdték, az alacsonyabb Cormier fogást keresve nyomult előre, de a magasabb, hosszabb kezű Miocic szépen tartotta a neki kedvező közepes távolságot, melyben néhány jó kombinációt el is tudott engedni. Sőt, ő volt az, aki az összekapaszkodásban a világ talán legfélemetesebbjének számító Cormiert a rácshoz tudta szorítani, és ott kedvező pozícióban néhány jó ütéssel és térdessel puhította.

Utána a küzdelem semleges terepre, az oktagon közepére tevődött át, ahol a harcosok kemény ütéseket és combrúgásokat váltottak egymással, de mozgásuk alapján egyikük sem tűnt úgy, mint akit különösebben megviseltek volna a bekapott technikák. Cormier továbbra is kereste a fogást, de próbálkozásait Miocic szép térdrúgásokkal fojtotta el. A meccs lüktető ritmusát egy szembenyúlás akasztotta meg, de szerencsére Miocic nem szenvedett komolyabb sérülést, és folytatódott a kemény párharc... egésze addig, amíg fél perccel az első menet vége előtt Cormier bal kezével át nem karolta ellenfelét, és nem mért egy rövid, de iszonyú erős horgot az állára.

Miocic összecsuklott, Cormier pedig rögtön olyan pozícióba került, hogy ellenállás nélkül sorozhatta tovább a - már csak másodpercekig - nehézsúlyú bajnok fejét. A bíró gyorsan meg is állította a meccset, és bár Miocic nagyon haragudott rá emiatt, valójában hálás lehetne neki az értelmetlen pusztítás megakadályozása miatt.

Daniel Cormier győzelmével Conor McGregor után a UFC második olyan bunyósává vált, aki egyszerre birtokol két világbajnoki övet. Sokan várták azt, hogy győzelem után bejelenti visszavonulását, ehelyett azonban inkább az oktagonba lépett az MMA-ban többször is próbálkozó wrestling-sztár, Brock Lesnar, és kis lökdösődést követően kijelentette, hogy ő lesz Cormier következő megmérettetése. De ennél a kirakatmeccsnél sokkal fontosabb, hogy Cormier talán végleg maga mögött hagyta a Jon Jones-szal való összehasonlítgatást, és - például az ütőerejét kritizálókat a Miocicot leültető jobbhoroggal - örökre elhallgattatja azokat, akik szerint nem tartozik az MMA halhatatlanjainak sorába.