Tettvágyat és erőt érzek magamban

Frusztráló volt megélni múlt hétvégén a sikertelen TCR-versenyhétvégét a M1RA-val Oscherslebenben, de elég régóta vagyok már a motorsportban ahhoz, hogy fel voltam készülve rá, előbb-utóbb eljön egy ilyen balszerencsés forduló. Úgy is mondhatnám, csak idő kérdése volt, mikor üt be a krach, hiszen előtte minden meseszerűen alakult. Már a ránk kiszabott büntetősúly mennyisége előre jelezte, hogy Németországban jó eséllyel megszakad a pozitív sorozatunk – előtte zsinórban három fordulóban aratott kettős győzelmet a M1RA. Ugyanakkor arra, hogy a két futamon pilótáinkat fejenként egy-egy defekt és egy-egy versenybaleset nullázza majd le, értelemszerűen nem számítottam.

A M1RA-t lezártam, a WTCC a legfontosabb

Most nagynak tűnhet a kontraszt, hiszen az előző, számomra pole pozícióval és főfutamos győzelemmel záruló portugáliai WTCC-versenyt álomszerű M1RA-s szerepés előzte meg a Hungaroringen, a most következő argentínai fordulót viszont a csapat eddigi legrosszabb eredménye vezeti fel. De ez semmilyen szinten nem befolyásol engem. Egyrészt a M1RA továbbra is vezeti a TCR-es csapatértékelést, mindkét pilótánk ugyanúgy harcban van a bajnoki címért, és láttam a fiúkon, hogy kicsit sem törtek meg, viszi őket tovább a korábbi sikerek lendülete. Másrészt ami elmúlt, az elmúlt, nekem pedig most egyetlen feladatom van: Argentínára összepontosítani. Ez a legfontosabb.

Visszatértem az esélyesek közé, aminek hatására régóta vágyott magabiztosságot, erőt és tettvágyat érzek magamban. Jó példa erre, hogy a felkészülés során a tavalyi argentínai verseny kapcsán sem az a jelenet jutott az eszembe a legtöbbször, ahogyan José María López és Yvan Muller egyszerre támadva cserkészett be engem az első helyen, hanem inkább a rajt és az első körök pillanatai, amikor megelőztem Lópezt, és az élre álltam. Most egyáltalán nem esik nehezemre pozitívan gondolkodni. Kedden a repülőtéren Bári Gergővel és Juhász Szabival várakozva is csak az járt a fejemben, hogy legyünk már ott, hadd üljek már autóba!

Kár, hogy az e-book otthon maradt…

Az egyetlen indulás előtti negatív gondolatomnak az argentin hétvégével kapcsolatban semmi köze nem volt magához a versenyzéshez. Egyedül a harmincórás út bosszantott kicsit, pláne, hogy a nagy pakolásban véletlenül otthon hagytam az e-bookomat, pedig feltöltöttem egy-két könyvvel, hogy majd olvasok… Így maradt Gergőék társasága és az alvás – azért nem volt olyan rossz!

Már csak azért is várom már a szabadedzéseket, mert a tavalyi kiváló szereplésünkre még nem találtuk meg a pontos magyarázatot. Előtte ez a pálya kifejezetten kedvezőtlen volt a Hondának a nyújtott kanyarok és a sok egyenes miatt. Ehhez képest nekem sikerült megszereznem a második helyet az időmérőn, sokáig vezettem is a főfutamot, az akkor még Hondát vezető Rob Huff pedig mindkét versenyen felállt a dobogóra (második és harmadik lett). Ebből kiindulva lehetünk bizakodóak, hiszen azt már láttuk a szezon eddigi részében, hogy motorerőben is milyen sokat fejlődött a télen a Honda, így már az egyenesek sem jelentenek akkora hátrányt, mint azelőtt.

A nürburgringi pole pozíció sok erőt ad

Ebből a szempontból önbizalmat ad a tudat, hogy a legutóbbi két helyszínen enyém volt a pole pozíció, mert tisztában vagyok azzal, hogy megvan a tempóm. A kettő közül is főleg inkább a nürburgringi időmérős első hely a fontosabb most lélektanilag, mert az a pálya a karakterisztikáját tekintve papíron még kedvezőtlenebb volt nekünk, mint az argentin. Ha akkor sikerült, most is sikerülhet!

Tegyük hozzá, ehhez a kvalifikáción biztosan tökéletes körre lesz szükség. Miközben legutóbb Portugália előtt ki mertem jelenteni, hogy a Honda lesz a referencia, addig most ezt nem tenném meg. Argentínában három márka (Citroën, Honda, Volvo) kiegyenlített küzdelme várható, így nem mondanám, hogy én vagyok az esélyes. Pontosabban itt nem lesz egy esélyes.

Véget kell vetni a Citroën egyeduralmának

A büntetősúlyok nem befolyásolják jelentősen az erőviszonyokat, tavaly itt éppen ennyi volt a Citroënben (+80 kiló) és a Hondában (+60 kiló) is, úgyhogy hasonlóak lehetnek az esélyek – vagy tekintve a mi autónk téli fejlődését, valamivel közelebb is lehetünk a francia márkához. Huff biztos ott lesz a legnagyobb ellenfelek között a Citroënnel, és muszáj kiemelni a két argentin versenyzőt is, mert ismerve őket, a „hazai szív” és a pályaismeret biztosan segíti majd Néstor Girolamit a Volvóval és Esteban Guerrierit a Chevrolet-val. Utóbbi tavaly ráadásul nagy meglepetésre harcban volt a pole-ért az időmérőn a Chevyvel, és a 2016-os beállításai a csapat rendelkezésére állnak, így vele a három említett márka pilótáin kívül pluszban is számolni kell.

Amióta a Citroën belépett a WTCC-be, hatból hat futamot nyertek meg a versenyzői Argentínában. Meg vagyok győződve arról, hogy ez a sorozatuk most véget ér. Ha választanom kellene, akkor azt mondanám, hogy inkább a főfutamon szakadjon meg a szériájuk. És ebből kitalálhatjátok, hogy milyen célokkal utaztam végig azt a harminc órát.