Mi a baj Valentino Rossival?

2012.04.28. 22:42
A naggyá tett versenymotorcsapat Ducati és a többszörös világbajnok Valentino Rossi útelágazáshoz érkeztek. Hiába eddigi sikereik, mintha együtt nem tudnának versenyezni. A motoros mélypontra került.

"Most már végre nem fogják többé kérdezgetni, mikor megyek végre Ducatival" - viccelt Valentino Rossi, amikor 2010 végén bejelentették, az olasz márka szerződtette az olasz motorost.

Az együttműködés viszont azonnal baljós előjelekkel indult, Rossi az első teszten a tízbe sem került be. "Nem az időre mentünk" - jött a csapattól a motorsportban talán legnevetségesebb kijelentés, ami létezik. Már akkor látszott, Rossinak gondjai vannak és lesznek a motorral.

Az első szezon olyan lett, ahogy az első korai próba mutatta: katasztrofális. Rossi többnyire az ötödik és a tizedik hely között motorozott, csak egyszer állt dobogón. A világbajnokságban a 7. helyen végzett, és 1996 óta tartó vb-karrierjének történetében először nem nyert futamot. Legjobbjaként a franciaországi harmadik pozíciót tudta felmutatni. És ami még ennél is elkeserítőbb, hogy egyre gyengébben ment a Ducatival, az évad második felében minden nagydíjhétvégén elesett legalább egyszer, és az utolsó négy futamon nem tudott célba érni bukás miatt.

Rossi 2011-ében egy jó dolog volt, hogy a töménytelen esésben nem sérült meg, de olyan mélypontra került pályafutásában, ami addig elképzelhetetlen volt. Főleg azért lehetett váratlan, mert a Ducati, amivel leszerepelt, Casey Stonerrel az előző évben három futamot megnyert, ráadásul az idény hajrájában, vagyis gyenge nem lehetett.

Rossi mégis a motorra panaszkodott, át kell építeni, új váz kell. Megtették, ráadásul idén jöttek a nagyobb, Rossinak kedvező 1000 köbcentis motorok, azzal biztosnak tűnt az előrelépés.

Úgy is látszott, történik valami, Rossi közelebb került az élmezőnyhöz az első teszten, a Hondák és a Yamahák mögött hozta az ötödik-hatodik időt. "Sokat fejlődtünk. Győzni még nem tudunk, de ha így folytatjuk, dobogóközelbe érhetünk" - bizakodott.

Csakhogy a következő két teszt nem ezt mutatta, Rossi újra pocsékul ment, csapattársa, Nicky Hayden is megverte, és kezdett nőni a feszültség a Ducatinál, nem is kicsit: "Az első teszt után a szar irányba indultunk el, meglátjuk, mi lesz az első futamon".

Arra persze talán ő sem számított, ami Katarban történt, Rossi pályájának legkatasztrofálisabb versenyét futotta, féltávnál olyan szintre jutott, hogy kiült a nyeregből, és azon gondolkozott, bemenjen-e a boxba, vagy körözgessen a 10-12. helyért.

Maradt, de utána nem bírta tovább. "Gyengébbek vagyunk, mint tavaly, akkor hetedik hellyel kezdtem. Mit is mondhatnék? Őszinte leszek, képtelen vagyok jól menni ezzel a géppel, még a többi Ducatitól is lemaradok. Nicky Hayden tempója is sok nekem, akinél eddig gyorsabb voltam. Nickynek jó versenye volt, de ő is csak hatodik lett. Ennyit tud a csapat, és a hatodikért küzdeni sem túl vonzó dolog, más célokhoz vagyunk szokva. Az egyetlen pozitívum, hogy ezzel a vázzal már nem esek el, végül is már ez is valami - nyilatkozta Rossi.

Majd konkrétan üzent a Ducatinak, azon belül is Filippo Preziosi főmérnöknek: "Nem tudok menni ezzel a motorral, problémák vannak vele. Adtam ugyan iránymutatást, hogy miket kellene kijavítani, de a gondok nem oldódtak meg, én meg sajnos nem vagyok mérnök, így semmit nem tudok tenni. Tavaly a remény hajtott minket, de egy jobb motorra is szükségünk lenne. Nem ámítom magam azzal, mint múlt évben, hogy a fejlesztett váz majd jobb lesz. Amikor Barbera letolt a pályáról, fel akartam adni, ám aztán végigmentem, hogy a technikusok az adatokból kiszűrhessék, min kellene javítani. A leggyorsabb köröm az utolsó volt, teljesen elhasznált gumin, de haszontalan az egész, szenvedünk, nem vagyunk versenyképesek".

De hogy lehet, hogy Stoner meg világbajnok lett, és négy év alatt 23 futamot nyert ugyanezzel a motorral?

A válasz maga Stoner, illetve az ausztrál stílusa, még pontosabban meg az, hogy rajta kívül MotoGP-s Ducatival folyamatosan jól menni 20 év alatt soha senki nem tudott. Loris Capirossi a második legeredményesebb vele, öt év alatt öt futamgyőzelmével, amiből hármat 2006-ban szerzett.

Rossi előtt egy másik világbajnok, jó barátja, a korábban a 125-ben és 250-ben is első, Hondával a MotoGP-ben is többszörös futamgyőztes Marco Melandri már megégett a Ducatin, 2008-ban egyetlen szezon után otthagyta a csapatot, majd el is tűnt a MotoGP-ből.

Szakértők és Rossi szerint is a Ducati túl durva, iszonyú agresszíven adja át az erőt, nehezen kezelhető vadállat, amit képtelenség finoman vezetni - erre Stoneren kívül senki nem képes. Rossi állítja, Stoner azért járt vele sikerrel, mert nagyon fiatalon, 20 évesen ült rá úgy, hogy előtte csak egy évet ment topkategóriás motoron - Hondán, amivel meg ő esett-kelt 2006-ban.

A Ducatit rászabta Preziosi, aki viszont, most már látszik, nem képes más stílusú motort építeni. Rossi szenved legerősebb pontján, a fékezésnél, mert a motor tolja az elejét, így nem tud rendes ívet menni, és lassú kigyorsításkor is. Kínlódás az egész, már Hayden is lenyomja, igaz - ahogy Rossi is említette - a hatodik helyért harcolni sem sokkal nagyobb élmény, mint a tizedikért.

A bajnok katari kifakadását a Ducati nem kommentálta, azóta kissé csendesedett a hangulat, és most ott tart a dolog, hogy a csapattagoknak együtt kell működniük a fejlődés érdekében. A helyzet viszont ennél sokkal komolyabb, mert ez nem megy. Rossival ott van az összes mérnöke és szerelője előző csapatától, a Yamahától, amit a Hondától átigazolva ők tettek naggyá 2004-ben.

Akkoriban a Yamaha semmit nem nyert évek óta, míg Rossi oda nem ment, és egy év alatt megfordították az egészet, azonnal világbajnok lett vele. Valószínűleg emiatt is vágott most bele a Ducati-projektbe is, ám itt most már valakinek mennie kell: vagy neki vagy Preziosinak, mert az ő stílusaik összeegyeztethetetlenek. Segíthet még az is, hogy Preziosi más típusú motort tervez, de mivel soha mást nem rajzolt, a végeredmény lutri.

A Ducatinál annyi pénz van, amennyi kell, úgyhogy azon nem múlik semmi, sokkal inkább azon, kit választ a tulajdonos: a mérnököt, akinek gépei 30 futamgyőzelmet és egy vb-címet hoztak, igazán naggyá tették a márkát a motorsportban, vagy a pilótát, aki 104 futamot és 9 vb-t nyert, de egyet sem Ducatin.

A döntés nehéz, annyi biztos, ha a Ducati újra Stoner-stílusú pilótát kapna, nyerhetne, az meg végképp, hogyha Rossi kapna a stílusához illő motort, ott repesztene újra az élmezőnyben.