Szalayék a 13. helyen végeztek az Africa Race-n

2016.01.10. 20:55

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 13. helyen fejezte be vasárnap a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-versenyt.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a vasárnapi 12. szakasz már nem számított bele az összetettbe, ráadásul tizesével indították el a versenyzőket a mindössze 20 kilométeres etapon, ennek ellenére óriási volt a küzdelem a versenyzők között.

"A rajttól elsőként jöttünk el, de amikor a tó körüli részre fordultunk, el kellett engednem az egyik buggyst, mert ő volt a belső íven a kanyarban. Ádáz harc zajlott, senki sem akarta feladni, senki sem akart engedni. De ez így is van jól, azért jöttünk ide, hogy versenyezzünk" - mondta a vasárnapi csatáról a viadal honlapja szerint ott végül második Szalay. Hozzátette:  "örülök, hogy itt vagyunk, hogy végigküzdöttük a távot, s bár volt olyan szakasz, amelyik nem úgy alakult, ahogy terveztük, minden maratoni versenynek az a célja, hogy teljesítsük a távot, és ez most sikerült."

Az Opel Dakar Team pilótája mindehhez hozzátette, hogy a 13. hellyel annak tudatában elégedett, hogy mennyi gondjuk volt a verseny során.

Autósok:

Az összetettben: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 43:11:50 ó ...13. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 15:50:23 óra hátrány

Kamionosok:

Az összetettben: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 47:22:01 ó...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 53:14:22 óra hátrány

Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 48:12:13 ó