Pár óráig volt beugró uruguayi pilótája a Zengő Motorsportnak

2016.08.06. 12:50
Rövid ideig úgy tűnt, hogy Mauricio Lambiris személyében meglesz a Zengő Motorsport első külföldi WTCC-pilótája, ám hamar kútba esett a megállapodás.

Ficza Ferenc vakbélprobléma miatt nem tudott elutazni a Zengő Motorsporttal Argentínába, később ki is vették a vakbelét, de ha már a hetekkel korábban elszállított technika készen áll a versenyzésre, nem is marad üresen. A WTCC-s története során először külföldi pilóta vezeti majd az egyik zengős kocsit, nevezetesen az uruguayi Mauricio Lambiris, tudta meg a WTCC Blog. Legalábbis pár óráig így volt a dolog, majd argentin idő szerint szombat reggelre kiderült, hogy nem lesz semmi Lambiris vezetéséből, egy zengős Honda indul majd csak.

Lambiris egyébként is a helyszínen lett volna a Termas de Río Hondó-i versenypályán, ugyanis a WTCC betétfutamaként szolgáló Turismo Nacional bajnokságban szerepel egy 300 lóerős Ford Focusszal, végül csak ebben a kategóriában indul majd.

A 29 éves uruguayinak három szezonja volt az argentin Formula Renault bajnokságban, 2010-től túraautózik. Ő lesz a WTCC történetének első uruguayi versenyzője.

„Útban idefele hallottam, hogy a Zengő csapatnál hiányzik egy versenyző, így megpróbáltam összehozni egy megállapodást, és íme, itt vagyok. Ismerem a pályát, hiszen egész évben versenyzünk itt, ez pedig segíteni fog. Izgatott vagyok, ez lesz pályafutásom legfontosabb hétvégéje” – idézte Lambirist a WTCC Blog, amikor még úgy állt, hogy indulhat a Hondával.

Lambiris arc zengo-730x370
Fotó: WTCC Blog

Az argentin versenyhétvége büntetősúlyai

Citroën C-Elysée +80 kg

Honda Civic +60 kg

Lada Vesta +50 kg

Volvo S60 +0 kg

Chevrolet RML Cruze +0 kg

Az uruguayi lett volna a Zengő Motorsport ötödik WTCC-s pilótája Michelisz Norbert, Wéber Gabábor, ifj. Ficza Ferenc és Nagy Daniel után. Lambiris indulásával a szezonban először lett volna 19 autó a rajtrácson, miután Esteban Guerrieri  egy privát Chevrolet-ban kap lehetőséget hazájában.

Az argentin versenyhétvége programja

  • augusztus 6., 20.00 - Időmérő
  • augusztus 6., 21.30 - MAC3 csapatidőfutam
  • augusztus 7., 19.05 - Nyitó futam
  • augusztus 7., 20.20 - Fő futam