Bizarr célfotó után verekedés

2016.09.05. 20:26
Mindent bevetettek a néző kedvéért a legszórakoztatóbb autós bajnokságban Észak-Amerikában.

Duplán őrült befejezése lett a hétvégi NASCAR Camping World Truck Series versenyének, amin átalakított pickupokkal versenyeznek, hiszen egyrészt a győztes egy elég látványos falhoz szorítással nyomta le riválisát az utolsó métereken, másrészt a két pilóta a befutó után egymásnak esett.

A két résztvevő az utolsó körben hátulról támadó John Hunter Nemechek (#8) és a sokáig vezető Cole Custer (#00) volt. Nemechek az utolsó kanyarban érte be Custert a kanadai Ontario tartományban található Canadian Tire Motorsport Parkban. Kicsit meg is lökte, ahogy a belső ívre váltott, majd ahogy másodszor is összeért a két kocsi, balra csúszva a falnak csapódtak. Nemechek itt be is szorította a füvön Custert, aki így már nem tudott előzni a célig.

Csakhogy ennyivel még nem volt vége. A befutó után Nemechek visszaszaladt a célvonalig, hogy elkérje a kockás zászlót ünnepelni, azt viszont nem adták oda neki, a futam végeredményét ugyanis még vizsgálták. Ekkor támadt rá a leszorított Custer egy amerikaifocis szereléssel – a csapattagoknak kellett szétválasztani őket, hogy ne legyen nagyobb verekedés az esetből.

A versenybírók hosszas visszanézés után végül Nemecheket hozták ki győztesnek. Az eredményhirdetés után a futamgyőztes persze tagadta, hogy kilökte volna Custert, szerinte minden rendben volt a manőverrel. Abban persze igaza lehetett, hogy hasonló helyzetben Custer is pontosan ugyanezt csinálta volna ellene.