Hárommilliárdos adócsalás a magyar autósportban

2016.11.18. 12:44

A magyar autósportban dolgozó adócsalókat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), adta hírül csütörtökön a Hír TV, amely úgy tudja, hogy hárommilliárd forint költségvetési csalásról lehet szó, amelyben a szponzoroktól érkező pénzeket osztottak vissza a támogatóknak.

A nyomozók hét ember előzetes letartóztatását kezdeményezték, a csatorna szerint viszont a gyanúsítottak száma akár a százat is elérheti.

A Hír TV azt is kiemelte, hogy információik szerint az FIA WTCC-ben (túraautó-világbajnokság) induló egyik magyar pilóta apja lehet az egyik gyanúsított. A Zengő Motorsport pénteki közleményében elismerte, hogy ez nem más, mint idősebb Ficza Ferenc, a csapat pilótájának apja.

„Csapatunk bízik benne, hogy versenyzőnk édesapja mielőbb tisztázódik a vádak alól. Számunkra az út eddig is szabályokkal és törvényekkel volt övezve, más utat pedig nem tartunk elfogadhatónak” – írják, és kiemelik, hogy a pilótáik továbbra is minden támogatást megkapnak.

„Pontosan tudjuk, érezzük most a bőrünkön, hogy ezek az események, hírek, mennyire rombolják az autósport megítélését, és talán a mi megítélésünket is. Ezekből azután olyan szerencsétlen általánosítások következhetnek, amik árnyékában most eredményes hazai autóversenyzők kényszerülnek magyarázkodni, velünk együtt” – folytatódik a közlemény.

Az ügyben Michelisz Norbert, a Honda gyári versenyzője csütörtöki közleményében jelezte, hogy sem neki, sem apjának nincs köze a csaláshoz. 

„...a hírekben említett, túraautó-világbajnokságban szereplő pilóta édesapjával kapcsolatban leszögezném, hogy nem az én édesapámról van szó. Emellett fontosnak tartom kiemelni, hogy a támogatóim, a családom és én is minden hasonló jellegű, jogellenes és az autósport megítélését alapjaiban romboló tevékenységtől szigorúan elhatárolódunk. Bízom benne, hogy ezen szomorú történtek senkinek sem csorbítják majd az autósport iránti szeretetét és rajongását” – írta.

A hazai szövetség is a sajtóból értesült

Az ügyben megkerestük Oláh Gyárfást, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökét is, aki azt válaszolta, hogy az MNASZ is a sajtóból értesült az esetről, mint „a magyar autósportot összefogó országos sportszervezet, amely tevékenységét kizárólag a sport területén végzi, így tagjainak gazdasági tevékenységére, szerződéseire a szövetségnek semmilyen rálátása nincs.”

Az ügyben sem jogi, sem technikai lehetőségük nincs vizsgálatot folytatni, de ez nem is feladata az MNASZ-nek, amelynek az elmúlt években folyamatosan növekedett, világszínvonalú versenyzőket segített, a gazdálkodása pedig semmilyen módon nem érintetett a sajtóhírekben megjelentekkel.

„Az autósport érdekei miatt ezúton állunk ki a sport támogatói mellett, akik a kevesebbekhez eljutó autós sportágakban éppúgy, mint a népszerű sztárokat is felvonultató szakágainkban az autósport valós reklámértékét felismerve a jogszabályok által biztosított keretek között támogatják és éltetik a magyar autósportot” – írta Oláh.