Az utolsó métereken vették el Michelisz világbajnoki harmadik helyét

91794
2016.11.25. 20:10
Hibázott ugyan az időmérőn a vb-bronzért saját csapattársával küzdő Michelisz Norbert, de így is kedvező helyzetből várta a pénteki futamokat Katarban. Rettentő keményen és pontosan vezetett, sokáig világbajnoki harmadiknak is érezhette magát, de pár száz méterrel a cél előtt visszacsúszott a negyedik helyre.

Nagy volt a kavarodás elsőre

Az első, fordított rajtrácsos futamot a 6. helyről kezdte Michelisz,  majd nagyon jól jött ki a rajt utáni kavarodásból, amit a volvós Robert Dahlgren beragadása okozott. A svéd ugyan eljött a rajtrácsról, de ahogy kerülgetni kezdte őt a többi versenyző, eléggé összecsúszott a mezőny. Ebből pont a Michelisszel a bronzért menő Tiago Monteiro jött ki a lehető legrosszabban – előbb a háromszoros világbajnok José María Lópezzel, majd Hugo Valente-tal koccant, és még az első kör vége előtt kiesett.

Ráadásul elég furcsán állt a Honda hátsó tengelye, sokáig nem is mentették ki a pálya széléről, így előbb a biztonsági autót küldték be, majd a második körben meg is szakították a versenyt, amíg a portugál alaposan összetört Hondáját eltávolították.

Innentől nem is kockáztatott a végéig a magyar pilóta, behúzta a biztos 10 pontot, amivel 3 pontra csökkentette hátrányát összetettben a harmadik Tiago Monteiro mögött egyetlen futammal a szezon vége előtt. A nyitó katari futamot a ladás Gabriele Tarquini óriási fölénnyel nyerte Tom Chiltont és Rob Huffot előzve. A két Zengő-pilóta, Nagy Dániel és Ficza Ferenc a 11. és 13. helyeken zártak.

A privát kategóriában ez dobogós helyet ért Nagynak, aki a Zengő Motorsport második 2016-os privát dobogós helyezésért érte el, miután Ficza Moszkvában már elérte ezt.

Másodikra jött a 110 százalék

A második futam is izmozással indult, már az első körben beküldték, megfogva a mezőnyt. Michelisz a rajt után megtartotta az ötödik helyét, de pont Monteirót kapta meg a nyakába. De csak az az ötödik körig, ekkor támadásba lendült Michelisz, és rettentő kemény manőverrel elvette a negyedik helyet Mullertől.

Michelisz helyzetét tovább segítette, hogy Monteiro mellett nagy küzdelem után elment Gabriele Tarquini is, így a portugál a hetedik helyre esett vissza, de csak ideiglenesen, végül visszajött a 6. helyre. Michelisz az összetett szempontjából ideális különbséggel sem volt elégedett, időnként támadta a világbajnok Lópezt a dobogóért, de nem tudta megszerezni tőle harmadik helyet a futamon.

De nem is ez a csata, hanem Monteiro és Muller párharca döntött a harmadik helyről: a WTCC-ből kiszálló francia fél körrel a vége előtt – nincs jobb szó rá – simán elengedte Monteirót, aki így megkapta ajándékba az ötödik helyet, és 1 ponttal megelőzve Micheliszt világbajnoki harmadik lett, élete eddigi legjobb eredményét elérve-

A második futamon Ficza Ferenc a 11., Nagy Dániel a 15. helyen végzett.

A világbajnoki összetett végeredménye

  1. José María López – 381 pont
  2. Yvan Muller – 257
  3. Tiago Monteiro – 214
  4. Michelisz Norbert – 213

Jövőre még jobb lehet

A WTCC-ből távozó, az elmúlt három évet uraló gyári Citroën csapat miatt a Honda lép elő első számú esélyesként a 2017-es idényre. Mellettük csak a Volvónak lesz gyári kapacitása, a svédektől pedig nagy előrelépés kellene ahhoz, hogy megszorítsák Micheliszéket.

Vagyis Honda-belharc várható. 2014-ben privátként is Michelisz volt a legjobb hondás, 2015-ben technikai problémák miatt csak hatodik lett összetettben, idén, első gyári évében viszont csak egy ponttal maradt le a vb-dobogóról Monteiro mögött.