A világbajnok nem kellett a Hondának, Michelisz igen

2017.01.23. 11:09

Hétfőn a Honda hivatalosan is bejelentette, amit már régóta lehetett sejteni, vagyis hogy a 2016-os pilótafelálláshoz képest egy változtatással folytatják a 2017-es szezonban. A vb-bronzért hatalmas küzdő Tiago Monteiro és Michelisz Norbert maradtak a csapatnál, a korábbi világbajnok Rob Huff viszont távozott, az ő helyét a tavaly egy WTCC-futamon bemutatkozó Micsigami Rjo vette át.

„NNagyon boldog vagyok, hogy 2017-ben is a Hondával versenyezhetek. Az első évem egy gyári csapatnál kicsit a beilleszkedésről, tanulásról is szólt, de a szezon második felében már fontos pillanatokban is sikerült előrelépnem, a kvalifikációkon rendre jó tempót mentem, és büszke vagyok a győzelmemre, amelyet a Honda hazai versenyén, Japánban értem el. Biztos vagyok benne, hogy olyan autóval és csapattal dolgozhatok majd, amelyek segítenek a célom valóra váltásában, hogy világbajnok legyek. Elértem azt a szintet, hogy készen álljak erre. Úgy gondolom, hogy Tiagóval és Rjóval az oldalamon nagyon erősek lehetünk az egész szezon során.” – idézte a Honda közleménye Micheliszt.

Monteiro és Michelisz 3-4. helyen, egyetlen pont különbséggel zárták a 2016-os idényt, az F1-et is megjárt portugálnak 2 futamgyőzelme mellett tovább öt dobogós helyezése volt, Michelisz egy futamgyőzelem mellett még hétszer állhatott dobogón (az utólag törölt marokkói hétvége eredményeit nem számolva). Micsigami egyedül Japánban indult, ahol mindkét futamon pontszerzés nélkül zárt.

A 43 éves japán pilóta 1995-2013 kötött a japán Super GT sorozatban indult, amit 2000-ben meg is nyert, kétszer részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen is. Az elmúlt években a Honda versenymotorjait gyártó Mugen tanácsadója és tesztpilótája volt.

A hétfői Honda-bejelentés után már öt pilóta (és kocsi) ismert a 2017-es mezőnyből, korábban ugyanis már eldőlt, hogy Tom Chilton, illetve a tavaly még hondás Rob Huff is az elmúlt három évben taroló Citroennel indul. Előbbi eddig csapatánál, a Sébastien Loeb Racingnél maradt, Huff pedig visszatért egykori privát istállójához, a Münnich Motorsporthoz, amelynél még 2013-ban vezetett és SEAT Leónt.