Micheliszre bízták az első 2017-es Honda-tesztet

image1
2017.01.25. 16:06

Szerdán, háromnapos spanyolországi teszttel kezdte meg a 2017-es WTCC-szezonra a felkészülést a Honda, amely mindhárom napon – sőt, a következő tesztnapok többségén is – Michelisz Norbertre bízza a 2017-es specifikációjú autó vezetését. Azok után, hogy a 2016-os felkészülés alatt is Michelisz ült legtöbbet az autóban, komoly elismerés.

A két másik gyári pilóta, Micsigami Rjó és Tiago Monteiro a 2016-os japán futamra elkészített autón osztozik, de a fő cél az, hogy a japán pilóta a lehető leggyorsabban megbarátkozzon a WTCC-s Civikkel.

Az idei kocsi kívül és belül is elég sok új elemet kapott, ezekről nem nagyon beszélhetett az első tesztnap szünetében bejelentkező Michelisz, de annyit elárult, hogy a külső újítások szabad szemmel is jól láthatók lesznek majd a szezon indulásakor.

„A változtatások fő célja, hogy csökkentsük a légellenállást. A tavalyi év legnagyobb nehézsége az volt, hogy a kocsi végsebessége nem volt versenyképes, ennek volt motorikus, illetve légellenállásbeli oka is. Most úgy tűnik, hogy mindkettőben sikerült előre lépnünk” – árulta el Michelisz. Azért gyorsan hozzátette azt is, hogy nem szabad elragadtatniuk magukat a januári teszteremények miatt, már csak azért sem, mert a 14 fokos hőmérséklet mellett a kocsi egészen másképp megy, mint a szezonban, amikor ennél jóval melegebb van.

Az első 2017-ben versenyautóban töltött délelőtt alapján egyébként még a fenti kitétellel együtt is úgy érzi Michelisz, hogy van okunk bizakodni, hiszen

az első tesztnapon a tavalyi autónál gyorsabbal találkozni mindig jó érzés.

A munka nagy, aprólékos része viszont csak most kezdődik. Egyszerre nagyjából három kört tudott menni a Motorland Aragon-versenypályán – felvezető, teljes és levezető kör –, és az ilyen etapok között folyamatosan cserélték az erre az évre fejlesztett alkatrészeket.

A Honda megszokott tesztstábbal, három pilótával, kocsinként hat szerelővel, illetve 12-14 mérnökkel érkezett Spanyolországba, ahol Michelisz már ötödször gyakorolhat a csapattal. Ezen kívül még négy tesztje lesz a Hondának, legalább egy olasz, spanyol és portugál helyszínen – ebből az olasz lesz a kollektív WTCC-teszt, amin minden csapat ott lesz majd.

Duplán jó, hogy ezeknek a teszteknek a nagy részén két autóval tudnak részt venni, hiszen így dupla adatmennyiséghez jutnak, és egyből össze tudják hasonlítani a 2016-os és a 2017-es autók telemetriai adatait.

Rákérdeztünk a 2017-es Rob Huff, Micsigami Rjó pilótacserére is Michelisznél, aki eleinte negatív érzésekkel fogadta a változást, hiszen egy korábbi világbajnok jelenléte egy csapatot sem gyengít, de látva a japán csapattárs gyors alkalmazkodási készségét, már nem érez akkora különbséget, ami gondot okozhatna a csapat teljesítményében.

Címlap- és borítókép, illetve videó: Michelisz Norbert