2019-től jön a full elektromos MotoGP

2017.05.10. 09:26

A formaautóknál már a harmadik szezonjában jár az elektromos bajnokság, vagyis a Forma-E, de sokáig a motoroknál sem várnak a jövő meghajtására építő szériával, olyannyira, hogy a MotoGP-t felügyelő Dorna vezérigazgatója, Carmelo Ezpeleta bejelentette, 2019-ben indul a teljesen elektromos géposztály. Ezpeleta elmondása szerint a projekt elég jól áll már, a háttérben régóta dolgoznak az ügyön, csak a bejelentéssel vártak eddig.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a semmiből kell felépíteniük bő 1,5 év alatt a kategóriát, az Isle of Man TT-n ugyanis már 2010 óta szerepelnek elektromos motorok is.

A 2019-es indulást egyelőre öt európai futammal, 18 motorral tervezik, ezeket négy gyártó szállítaná. Ami a teljesítményüket illeti, nagyjából 200 km/h-s sebességre lesznek képesek, vagyis valamivel lassabbak lesznek, mint a Moto3 gépei. Mivel túl nagy akkumulátoroknak nincs helye a motorokon, a futamok nagyjából 10 körből állnának.

Az erőforrásról nem sokat tudni, de Ezpeleta elmondta, hogy nem a Forma-E-ben használt karbonsemleges, glicerin végterméket előállító generátorral számolnak, hanem napelemekkel töltenék újra az akkumulátorokat, mert ezzel hasznot is generálnának azoknak a versenypályáknak, ahol futamot rendeznének.