Mindkét Michelisz-pilóta a top 3-ban a monzai időmérőn

2017.05.13. 11:31

Egy héttel Spa után máris Monzában folytatódik a TCR International Series idénye, ahol jól alakult a pénteki két szabadedzés a M1RA, Michelisz Norbert csapata szempontjából, az első edzésen ugyanis mindkét pilótája a top 5-ben zárt, a másodikat pedig meg is nyerte Roberto Colciago.

Ez persze nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy Colciago alig 20 km-re lakik a monzai pályától, ott is versenyzett először, és a mezőnyből talán legjobban ismeri a pályát. Összességében a Honda is jó esélyekkel indult Monzában, a 2015-ös TCR-futamon ugyanis Gianni Morbidelli maximális pontszámot hozott össze, vagyis megnyerte az időmérőt, majd mindkét futamot.

A kedvező előjelek maradtak az időmérőre is, az első, 20 perces szakaszt a M1RA nyerte, Colciago lett a leggyorsabb, de Tassi Attila is csak 9 ezredre maradt el mögötte, a harmadik helyet pedig a Zele Racing kocsijába visszaülő Ficza Ferenc szerezte meg. A nagyobb esélyesek közül a bahreini futamgyőztes Dusan Borkovic nem jutott be a legjobb 12-be.

A második, 10 perces szakaszban maradt a Honda fölénye, Colciago és Tassi is remek körrel kezdtek, sokáig az élen is álltak, de a legvégén – valószínűleg jó szélárnyékot elkapva – megelőzte őket az egyik Audi, Frédéric Vervisch, aki így is elvitte a pole-t. Mögötte Colciagóé a második, Tassié pedig a harmadik rajtkocka. Ficzának némi probléma jöhetett közbe, ő csak a 12 helyről rajtol majd, és meglepő módon a három Craft-Bamboo-versenyző sem tudott komoly szélárnyékot összehozni egymásnak, a top 5-be sem kerültek be.

Később Vervisch elárulta, hogy bár próbálkoztak a szélárnyékkal a pénteki teszteken, de nem működött, így szombaton anélkül volt gyors. A második legjobb időt futó Colciago elmondta, hogy pénteken valószínűleg megsérült az egyik porckorongja, amit még Spában üthetett meg, ezért még az is veszélybe került, hogy egyáltalán autóba ülhet-e, ezek után a második hely óriási eredmény volt. A harmadik helyről induló Tassi a spáihoz hasonló rajtra, majd kőkemény védekezésre készül, illetve kiemelte, hogy milyen sokat jelent neki csapattársa rutinja, főleg Monzában, amit nagyon jól ismer Colciago.

Az első monzai futam már szombaton 14.30-kor rajtol, a második, fordított rajtrácsos verseny vasárnap 10.50-kor jön majd.