Michelisz: Nekem fáj a legjobban

2017.05.14. 15:37

Az első futamon elszenvedett baleset miatt csalódottan, a hazai szurkolók adta elképesztő támogatás miatt mégis valamennyire mosolygós volt Michelisz Norbert a WTCC hungaroringi hétvégét lezáró sajtótájékoztatón, ahol a szezont meghatározó meglátásáról is beszélt. Mindenek előtt viszont egyből a fantasztikus szurkolókra tért ki:

„Nehéz volt ez a hétvége, szerettem volna valamit visszaadni a szurkolóknak, megérdemelnék, hogy magyar versenyzőt lássanak a dobogón, sajnos ez most nem jött össze.

Leírhatatlan, mit jelentenek a szurkolók. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki az apává válás érzését próbálja meg részletezni. Egyszerűen lehetetlen átadni, át kell élni ahhoz, hogy valaki tudja, mit érzek.”

A két futamra rögtön rányomta a bélyegét az első futam első köre, amiben ütközött Michelisz, arról a szituációról ezt mondta:

„Az első futamon a harmadik helyért harcoltam, amikor jött az ütközés Thed Björkkel, sokat erről még nem tudok mondani, nem láttam pontosan, mi történt, talán én hibáztam, talán az ő kocsijában nem volt valami rendben, megnézzük majd” – mondta Michelisz, aki ekkor még nem hallotta, hogy a svéd szerint a Tom Chiltonnal történő ütközése miatt rongálódott meg az autója, emiatt ment bele Micheliszbe két kanyarral később, de a magyar pilóta ennél részletesebb, pontosabb magyarázatot szeretne kapni.

„Nem ez a legjobb szezonkezdetem, nem sok szerencsém volt se itt, se Monzában, rengeteg pontra van szükségem a folytatásban. Közben viszont támogatnom kell a pontversenyt vezető Tiago Monteirót is, a csapat érdeke az első, erre kell figyelni. Azért nem fogom mindig elengedni, nem kell ettől félni, inkább csak kockázatos szituációba nem megyek bele vele, de azt is figyelembe kell venni, mi a legjobb a csapatnak. Nekem fáj a legjobban ezt mondani, főleg a marokkói szezonkezdet után, de nem adtam fel még a versenyt, erről szó sincs!”

A folytatásban majd ki kell elemezni a hétvégét, hogy a baleset mellett mik voltak a problémák, a kocsi sem volt tökéletes, kivéve esőben, de az eső nem jött el a futamra. Reggel még bízott abban, hogy sikerülhet a dupla dobogó, ami a baleset nélkül, illetve a második futamon egy jobb rajttal meg is lehetett volna.

Győzelem vagy halál, ez maradt innentől. Egyszerű helyzet, nem sokat kell gondolkodni, csak menni előre

– jelölte meg mottóját a szezon további hét futamára.

A szurkolók mellett a másik támasza az, hogy ha versenyzésben eddig nem is volt szerencséje idén, a magánéletben mindenképp az van, mindig nagy örömmel megy haza a család jelentette boldogságba, ebből próbál majd erőt nyerni.