Megint egy világbajnok motoros szenvedett súlyos sérülést

2017.06.09. 18:06

Edzés közben súlyos balesetet szenvedett a korábbi világbajnok motorversenyző, Max Biaggi, írta az MTI.

A 45 éves olasz pilóta három Moto3-ban szereplő versenyzővel tréningezett, amikor elesett. Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint mentőhelikopterrel szállították a sagittariói pályáról egy római kórházba Biaggit, aki eszméleténél volt. Olasz sajtóértesülések szerint több sérülést szenvedett a pilóta, több bordája eltört erős hasi trauma érte, de miután tetőtől talpig átvizsgálták, kiderült, komolyabb sérülése nincs. Mindenképp bent tartják éjszakára, a gyógyulása legalább 30 nap lesz majd. A körülményekhez képest jó hangulatban van, kicsit szomorú, mert egy ideig nem motorozhat.

Biaggi 2010-ben és 2012-ben világbajnok lett Superbike-ban, míg a gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 köbcentis kategóriájában négyszer végzett az élen, az akkoriban királykategóriának számító 500 köbcentisek között pedig háromszor volt második.

Kevesebb mint egy hónapja hunyt el egy kerékpáros baleset következtében egy másik korábbi világbajnok motoros, az amerikai Nicky Hayden, akit Olaszországban ütöttek el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport