Rádobták a horgonyt Micheliszékre, és még a dömpert is

03718006571209
2018.10.04. 14:01

Brutális nehezítést kaptak a Hyundai-ok a WTCR következő, vuhani versenyhétvégéjére a büntetősúlyok kiosztásával – azzal, hogy kikerült a büntetősúlyok számításához használt három hétvégéből az a hollandiai esemény, ahol pont a büntetősúlyok miatt ellehetetlenítették Micheliszéket, ezért nemcsak, hogy nulla ponton zártak, de még a pontszerző helyek közelébe sem tudott kerülni egyik Hyundai sem.

Vuhanban ugyanis a portugáliai, szlovákiai és a múlt heti ningpói versenyek alapján 60 kilós WTCR-pluszsúllyal mennek majd a Hyundaiok, mögöttük a második legnehezebb autó a 20 kilót kapó Volkswagen lesz, a Hondákba 10 kilót pakolnak majd, a többi négy márka pedig alapsúlyon autózhat.

Erről az eshetőségről Michelisz is írt már blogjában, nyilván nem éri meglepetésként őket a helyzet a kínai utcai versenyre, bár így pokoli nehéz hétvége vár rájuk.

Zandvoorttal szemben egyetlen minimális könnyítés lesz – ott egyébként a Hyundai 60 kilós WTCR-csomagot kapott, a Honda 20 kilót cipelt, a többiek pedig alapsúlyon voltak –, méghozzá az, hogy az utcai pálya viszonylag magas rázókövei miatt a többi autó sem valószínű, hogy a megengedett legalacsonyabb hasmagasságon lesz, így a szinte a szezon eleje óta legmagasabbra emelt Hyundainál némi hátrány csökkenhet.

Az új WTCR-súlytáblázat hatalmas lehetőséget jelenthet az Audinak, illetve a mezőny második legalacsonyabb súlyára csökkentett Cupráknak, így a Zengő Motorosport pilótáinak is.

(A TCR-sorozatokra érvényes Balance of Performance egyelőre továbbra sem változott.)

Autó Hasmagasság WTCR-súly BoP-súly Turbóerő Összsúly
Hyundai i30 N TC 90 mm 60 0 kg 97,5 % 1 325 kg
Volkswagen Golf GTI TCR 70 mm 20 -10 kg 100 % 1 275 kg
Honda Civic Type R FK8 TCR 80 mm 10 0 kg 97,5 % 1 275 kg
Audi RS3 LMS 70 mm 0 -10 kg 100 % 1 255 kg
Cupra León TCR 70 mm 0 -20 kg 100 % 1 245 kg
Peugeot 308 TCR 70 mm 0 -20 kg 102,5 % 1 245 kg
Alfa Romeo Giulietta TCR 70 mm 0 -40 kg 102,5 % 1 225 kg