Micheliszék feltámadtak Szuzukában

03718010 10839
2018.10.26. 06:47

A Szuzukára kiadott WTCR-büntetősúlyok tökéletesen összerázták a mezőnyt a túraautó-világkupa utolsó előtti fordulójára, legalábbis a szabadedzések teljesen váratlan sorrendet hoztak.

Az első szabadedzésen – amit a Zengő Motorsport pilótái kihagytak, a foglalt taxik miatt ugyanis nem jutottak ki a pályára – Mat'o Homola volt a leggyorsabb a Peugeot-val, mögötte egy Audi (Aurélien Panis), majd Homola csapattársa, Aurélien Comte jött. Michelisz Norbert legjobb hyundaiosként az ötödik helyen zárta az edzést (három márkatársa viszont a top 10-en kívül volt), a legjobb tízben pedig hat márka is befért, erre nagyon régen volt példa.

A sorrend tovább bonyolódott a második edzésre, ezt Yann Ehrlacher nyerte Hondával, Comte a második helyre ért fel a Peugeot-val, majd a harmadik helyen megint Honda jött, Esteban Guerreri. Michelisz a négy Hyundaiból a leglassabbként a 11. helyen zárt, a két Zengő-versenyző pedig a mezőny végére csatlakozott a pályával ismerkedve.

Ilyen előjelekkel őrült időmérőre lehetett számítani, ha már rendhagyó módon a hétvége mindkét kvalifikációja péntekre került. Az első, 30 perces időmérő felénél Kevin Ceccon állt az élen az Alfa Romeóval hatalmas meglepetésre, majd nem sokkal később a peugeot-s Comte előzte meg, de jól ment a Hyundaioknak is, percekkel a leintés előtt a négy dél-koreai autóból három is a top 10-ben volt, Michelisszel a 8. helyen.

Ekkor egy bizarr jelenet jött: az akkor még top 10-en kívüli Thed Björk valamiért feltartotta a mezőnyt a pálya hátsó szakaszán, 7-8 autó állt össze mögötte, amivel az utolsó pillanatokban már nem nagyon tudtak javítani a tömörülés miatt. Michelisz még időben kivágott Björk mellől, és a legvégén be tudott volna szorítani még egy mért kört, de végül kikanyarodott a boxutcába, amikor kiderült, nem tud javítani a 8. helyén.

A pole-t Comte vitte, Ceccon és Guerrieri előtt, a legjobb hyundaios Tarquini lett az ötödik hellyel, a top 10-be a hét márkából egyedül Cupra nem fért be (Mehdi Bennani 7. lett a Volkswagennel, Jean-Karl Vernay 9. az Audival), a legjobb cuprás Pepe Oriola volt a 12. helyen. A második szabadedzéshez hasonlóan az időmérőt is a Zengő Motorsport két versenyzője zárta hátul. A több mint egy év kihagyás után visszatérő Tiago Monteiro 20. lett. Az első 14 helyezett 1 másodpercen belül volt az időmérő végén, ami szintén azt mutatja, mennyire összeállt a mezőny.

A pénteki első időmérővel a szombaton reggel 7.05-kor kezdődő futamra lett meg a sorrend, a pénteki második, 8.30-kor kezdődő időmérőn a vasárnapi futamokra kvalifikál majd a mezőny.

A WTCR első szuzukai időmérőjének végeredménye

Helyezés Rajtszám Pilóta Csapat Autó Idő/Különbség
1. 7 Aurélien Comte DG Sport Competition Peugeot 308 TCR 2:11,536  
2. 31 Kevin Ceccon Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +0,107 mp  
3. 86 Esteban Guerrieri Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +0,172  
4. 68 Yann Ehrlacher Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +0,336  
5. 30 Gabriele Tarquini BRC Racing Hyundai i30 N TCR +0,573  
6. 48 Yvan Muller Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +0,578  
7. 25 Mehdi Bennani Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +0,632  
8. 5 Michelisz Norbert BRC Racing Hyundai i30 N TCR +0,722  
9. 69 Jean-Karl Vernay Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +0,776  
10. 70 Mat'o Homola DG Sport Competition Peugeot 308 TCR +0,782  
11. 22 Frédéric Vervisch Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +0,806  
12. 74 Pepe Oriola Campos Racing Cupra León TCR +0,919  
13. 21 Aurélien Panis Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +0,956  
14. 23 Nathanaël Berthon Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS +0,968  
15. 12 Rob Huff Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR +1,017  
16. 16 Luigi Ferrara Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR +1,206  
17. 11 Thed Björk Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR +1,228  
18. 42 Timo Scheider Münnich Motorsport Honda Civic Type R FK8 TCR +1,331  
19. 27 John Filippi Campos Racing Cupra León TCR +1,341  
20. 18 Tiago Monteiro Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +1,484  
21. 20 Denis Dupont Audi Sport Team Comtoyou Audi RS 3 LMS +1,497  
22. 52 Gordon Shedden Leopard Lukoil Team Audi RS 3 LMS +1,535  
23. 9 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R FK8 TCR +2,080  
24. 66 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Cupra León TCR +2,675  
25. 8 Nagy Norbert Zengő Motorsport Cupra León TCR +3,400