Michelisz: két dobogó Szlovákiában, már 3. az összetettben

7c8a22e4fbdbafddb22ebb43ed4b55e7
2019.05.12. 17:24

A vasárnap délelőtti első futamhoz hasonlóan a harmadik is a korábbi F1-pilóta Ma Csing-hau remek rajtjával indult, a kínai versenyző 90 kilóval könnyebb kocsijával simán kilőtt Nicky Catsburg és Michelisz Norbert Hyundaiai közül, és már az első kanyarban az élre állt.

A rajt után második helyre kerülő Catsburg technikai probléma miatt hátrébb esett – a pole megszerzése után végül csak a 12. lett a lelassuló Hyundaijal –, így Michelisz elég hamar az első helyért támadhatta Mát, akivel az első futamon a harmadik helyért volt nagy harcban. A magyar pilóta mögé gyorsan felért Kevin Ceccon, így Michelisz egy Alfa Romeo-szendvicsben találta magát, és hamar inkább a védekezésre, sem mint a támadásra kellett koncentrálnia a sokkal könnyebb autók között.

Az utolsó két körre viszont erőre kapott Michelisz, és újra támadásba lendült Ma ellen, de előznie már nem sikerült, így egy harmadik, egy hatodik és egy második hellyel zárt a hétvégét, az utolsó futamon a két Alfa között célba érve.

A három erős pontszerző futammal, illetve a két időmérős második helyével szerzett 54 pontjával feljött az összetett harmadik helyére Michelisz, hátránya 23 pont az éllovas Néstor Girolami mögött. Ennél több pontot csak Ma szerzett 58-cal.

Kihozta a maximumot a fordított rajtrácsos versenyből Michelisz

A fordított rajtrácsos futamon a 9. helyről induló Michelisz kimaradt a rajt utáni pofozkodásból, majd amikor rendeződtek a sorok, a harmadik körben elment Aurélien Panis Cuprája mellett. Ekkorra már Daniel Haglöf visszaesése miatt nyert egy helyet, vagyis hamar feljött a hetedik helyre. Az élen a Münnich Motorsport két argentinja ment a Hondával, Néstor Girolami és Esteban Guerrieri a rajt után ha nem is simán, de a harmadik körre bedarálták a korábbi világbajnok Rob Huffot.

Michelisz előtt eközben a márkatárs Nicky Catsburg törte az utat, aki mellett a holland elment, az pár másodpercen belül Michelisz áldozata is lett, így járt Niels Langeveld is az Audival, és bár a hyundaios páros Rob Huff Volkswagenjét is célba vette, miután a korábbi világbajnok mellett Kevin Ceccon is elment az Alfával. Huff kocsijában nem volt elég erő a Hyundai feltartóztatásához, Catsburg simán előzte az angolt, Michelisz viszont már nem kockáztatott, így maradt a hatodik helyen. Tassi Attila nem ért célba.

A fordított rajtrácsos futamon Néstor Girolami, Esteban Guerrieri és Kevin Ceccon örülhettek, a két argentin különösen, hiszen ismét sok pontot gyűjtöttek, és így a harmadik hétvége végére is maradtak az összetett élén.

A második két vasárnapi futam végeredménye

WTCR, Slovakia Ring, fordított rajtrácsos futam

WTCR, Slovakia Ring, főfutam