Közelít, közelít, de sosem lesz belőle Forma-1. Szerencsére

14 év hosszú idő a sportban, pláne a motorsportokban, egy, de inkább másfél generációnyi különbség. 2005-ben jártam először MotoGP-nagydíjon, majd utána két évig még féltucat versenyen lehettem ott. 12 éve egyen sem voltam, de adódott egy lehetőség a, Misson Winnow Ducati Racing, a sorozat egyik legjobb csapata szervezett sajtóutat Barcelonába, a Katalán GP-re.

Nézzük meg, mi változott, mennyivel lett több vagy kevesebb, nyitottabb vagy zártabb a MotoGP, és ha már ott vagyunk, vessük össze a Forma-1-gyel is.

Montmelo, mint Mogyoród

A barcelonai MotoGP olyan, mint a budapesti Forma-1, egyik pálya sem a városban található: az F1-ünk ugye Mogyoród, a katalán MGP pedig egy Montmelo nevű falu tulajdona. Montmelo azért messzebb van a nagyvárostól, 15-20 percet is kell menni az autópályán északnak, míg a Hungaroring lejárója tényleg 2-3 perc a Budapest vége táblától.

A Forma-1 felkészült, a médiának és a vendégeknek saját sávjuk van, míg a MotoGP nem kivételez, mindenki megy együtt az autópályán. És így az utolsó kilométereken araszolni kell, pedig még csak szombat van. Nem túl vészes, úgy fél óra lassú menet után megérkezünk.

A pályára kiérve rögtön látszik, hogy a MotoGP zárkózottabb nem lett, a paddock legalábbis teli van emberekkel, 11 óra körül majdnem hogy hömpölyög a tömeg a kamionok között. Az exkluzívabb részleg, ahonnan a pályára is rá lehet látni, viszont félig üres. A legnagyobb istálló, a Honda ugyan lefoglalta a Vip Village felét, de az időmérők napjára ki sem nyitotta. Ez olyan, mintha a Ferraritól szombaton senki nem lenne a Paddock Clubban, az F1 VIP-részlegében - elképzelhetetlen.

Kevesebb sztár, közvetlenebb hangulat

A Ducatihoz útban azonnal belefutunk egy menő versenyzőbe, a yamahás Maverick Vinales jön szembe a sajtósaival. Kicsit feltorlódtak az emberek, lehet bámészkodni, de a versenyző csak nekem tűnik fel, intek és visszainteget. Vinales nem világbajnok, nem mondható szupersztárnak, de megnyert már öt futamot - az elmúlt három szezonban -, tavaly év elején még majdnem olyan feltörekvő tehetségként emlegették, mint Max Verstappent a Forma-1-ben. Utóbbi az F1-ben nehezen menekülne ki egy közepesen nagy tömegből egy-két aláírás, közös szelfi, de minimum egy-két vállveregetés nélkül.

A Ducati részlegébe érünk, épp ott van Danilo Petrucci, az egyik versenyzőjük, aki két hete győzött először, lesik is a vendégek minden szavát. Petrucci közvetlen és jó fej, felel néhány közepesen érdekes, de inkább lényegtelen kérdésre, végezetül egy közös szelfire hívják a jelenlévőket, amelynek középpontjában a pilóta áll. Ilyen a Forma-1-ben nincs, ha a versenyző tiszteletét is teszi pár percre az emberek között, majdnem teljesen megközelíthetetlen, közös fotóért, aláírásért trükközni kell, elállni az útját, lesből mellélépni.

Ahogy a Forma-1-ben, itt is van boxlátogatás. Odabent fényképezni szigorúan tilos, erre fel is hívja a figyelmet Antonio, aki végigvezet minket a kis labirintuson. Sok mindent látni, motorok szétkapva, ahogy az F1-ben az autók, a titkolózás hasonló. A boxutcában viszont szabad a pálya, a kiállított versenymotorral lehet pózolni, simogatni, megfogni a kormányát - ez sokat jelent egy motorőrültnek. Forma-1-es kocsihoz ennyire közel menni sem lehet.

Gép vs. ember

A VIP-részlegből paddocktúrát már egyénileg szervezünk, el lehet mászkálni mindenhová, ahova beengednek a pass-szal. A Forma-1-ben csipogó kapuk vannak, érinted a jegyet, ha beenged, mehetsz. A GP-ben a gép munkáját emberekre bízzák, akik egy kis készülékkel csekkolják, rendben van-e a belépőd.

Így fordulhat elő, hogy nem engednek vissza ott, ahonnan jöttél. Embereket alkalmazni dicséretes dolog, de gyakori, hogy nincsenek tisztába vele, ki mivel hova mehet be, ami mondjuk nem is csoda, mert 6-8 féle pass is lehet egy hétvégére, plusz ezeken belül olyan, ami csak egy napra érvényes. Az F1-ben az emberi tévedéseket a technika több mint 15 éve remekül kiküszöböli.

Elérjük a paddockot, kissé váratlan, hogy rögtön kettő is van belőle. Van egy sor a kamionok között, ami volt mindig is, ide jönnek a versenyzők közvetlenül az edzések, versenyek előtt és után, illetve van egy másik, ahol az F1-hez hasonlóan megjelentek a hatalmas mobil kiszolgálóépületek. 12-15 éve ilyenek itt még nem voltak, az F1 akkoriban újította be ezeket, de mára úgy látszik, a MotoGP-ben is kötelező, ha vagy valaki.

Nagy ház, az kell

Yamaha, Honda, Ducati, Aprilia, na és persze a Red Bull támogatta KTM, mindnek van egy óriási hodálya, persze a RB-é a legnagyobb itt is, mint a Forma-1-ben. Bejutni újságíróként vagy a csapat vendégeként lehet, de sok látnivaló nincs, a versenyzők minimális időt töltenek itt, nehéz összefutni velük.

14 évvel ezelőtthöz képest a paddock külső területein is nehezebb versenyzőbe botlani, menőbe végképp. Népszerűsödött a MotoGP, nőtt az érdeklődés, kevésbé merészkednek ki az ismert arcok.

Nekünk szerencsénk van, a Mission Winnow-projekt részeként a Ducati szombat este, amikor már kihaltak a sorok, felhozza nekünk mindkét versenyzőjét, beülnek közénk beszélgetni negyedórára. Nincs szervezett kérdezz-felelek meg moderátoros felvezetés, mint a Forma-1-ben, ahol ez úgy zajlik, hogy a két versenyző álldogál 3-4 percet, a píáros kicsit alákérdez, aztán a végén 2-3 kérdés érkezhet a vendégektől is. Két mosoly, integetés, talán aláírás, és már mennek is.

VIP-ként úgy is kezelnek

Ezzel szemben a ducatisok beülnek közénk a kanapéra, és mesterséges irányítás nélkül is kialakul egy jó kis beszélgetés. Andrea Doviziosót kapjuk úgy heten-nyolcan, a brigád másik fele Petruccit. Dovi nyugodt figura, mosolyog, válaszolgat, de a show-t Petrucci viszi, a másik banda háromszor-négyszer is egyként röhög fel a beszólásain.

Úgyis cserélnek majd, gondolom az F1 miatt, ahol ha netalántán ilyen lehetőség adódik, figyelnek, hogy mindkét részt kiszolgálják, ám itt negyedóra után a versenyzők elköszönnek, Petrucci nem ül át, hogy minket is szórakoztasson kicsit.

Vacsora jön a Ducatinál, Michelin-csillag közelinek kinéző ételekkel, természetesen érdekesebb, hogy mi van kint, mikor már embert alig látni. Kiosonok, előbújik Marc Marquez, a MotoGP jelenlegi legnagyobb sztárja is: a Honda épülete előtt, a lépcső tetején integet és szelfizik azzal a 10-12 drukkerel, aki este 9-ig hajlandó volt várni rá. Közéjük azért nem megy, mint a MotoGP-t felfuttató Valentino Rossi anno, de legalább megmutatja magát.

Ami Rossi volt, most Marquez

Rossi egyébként még mindig versenyez, 2005-ben a csúcson volt, de még 40 évesen is dobogóképes. Marquez a státuszát már nagyjából átvette, ám még mindig az olasznak van magasan a legtöbb drukkere, még Barcelonában is sárgállik a főtribün a kedvenc színétől. Hiába vagyunk Katalóniában, ami Marquez és az épp karrierje mélypontján lévő másik helyi bajnok, Jorge Lorenzo szülőföldje is.

A verseny vasárnapja nem is lesz teljes, a várva várt futam ugyanis a második körben gyakorlatilag véget ér. A váratlanul jó pozícióba került Lorenzo bukik, kiüti Marquez három lehetséges ellenfelét, Doviziosót, Vinalest és Rossit. Marquez megússza, messze elhúz az élen, de hiába kedvenc, óiási a csalódottság a drukkerek között. A MotoGP népe versenyre jött ki, ha nem kapja meg, szomorú, itt nincsenek hozzászokva az unalmas futamokhoz, mint a Forma-1-ben.

Marquez-győzelem lesz, verseny nem, így van ez manapság a MGP-ben ötből háromszor, de inkább négyszer, egy ember nem hogy utolérhetetlen, de megközelíthetetlen, ami nem túl jó. Rossi is nyert közel ugyanennyit 10-15 éve, de csak ritkán utcahosszal, sikereinek nagy része klasszisverseny végén jött. Ha meg nem nyert, szinte biztosan ott volt a sűrűjében, és néhány előzéssel feldobta a show-t.

Az F1-nél még mindig kevésbé szervezett, de ez talán nem is baj, és még mindig sokkal nyitottabb és közvetlenebb. Közelít, közelít minden szempontból, de 15 év alatt nem sikerült jelentősen közelebb kerülnie, és reméljük, soha nem is fog neki. Ha meg majd jön valaki, aki meg-megfogja Marquezt, újra az igazi fényében ragyoghat.