Megint Micheliszék viszik a legtöbb súlyt

cc49b0fa2434065932e41520262efa29
2019.06.28. 14:25

Két részre szakad a túraautó-világkupa mezőnye a WTCR következő, portugáliai versenyhétvégéjére, a két nagyobb csoport között ugyanis 50 kilós szakadék lesz a végső versenysúlyt nézve.

A Vila Real-i hétvégén lép életbe az új súlyszámítási rendszer, ami alapján az időmérő sokkal nagyobb jelentőséget kap a WTCR bonyolult súlyszámítási képletében. Ez alapján egyrészt marad a maximális, 60 kilós büntetősúly Michelisz Norbertéknek, vagyis a Hyundainak, ami a legnehezebb lesz a mezőnyben a portugál futamokon.

Ez leginkább annak köszönhető, hogy Szlovákiában Nicky Catsburg és Michelisz Norbert mindkét időmérőn kettős győzelmet aratott, Michelisz és Augusto Farfus révén Zandvoortban is volt két második soros rajtkockájuk, míg legutóbb, a Nürburgringen megint Michelisz révén egy második és egy negyedik rajthelyük is volt, vagyis a súlyszámításnál figyelembe vett három hétvégén nagyon jó tempót mentek.

Az 1335 kilós Hyundai mögött 10 kilóval jön majd a Lynk & Co és a Honda is, ők 1325 kilóval versenyeznek majd (a Honda 50, a Lynk & Co pedig 20 kilós büntetősúlyt kapott), majd egy nagyobb szakadék után jön sorban az Audi (1275 kg), a Volkswagen (1265), az Alfa Romeo (1255) és a Cupra (1245).

Egy éve a Volkswagen tűnt a leggyorsabbnak Portugáliában, csakhogy a hatalmas baleset miatt Rob Huff és Mehdi Bennani autója is totálkáros lett az első futam legelején, így nem tudták megmutatni, mit lehet kihozni az időmérős tempójukból.

Amit Portugália kapcsán érdemes még tudni, hogy a városi pálya magas rázókövei miatt nem jelent akkora hátrányt a Hyundai 90 milliméteres hasmagassága a többiekkel szemben, mert mindenki kicsit magasabbra állítja a kocsit a megengedett szintnél, nehogy odaverjék az autó alját a rázóköveken.

Portugáliában július 5-7. között versenyez a WTCR-mezőny.