Rövid idő alatt a második gyártó hagyja ott a WTCR-t

2019.12.12. 04:53

Rövid időn belül a Volkswagen csoport két tagja, a Volkswagen, majd az Audi is jelezte, hogy a 2019-es idény végén kiszállnak a túraautó-világkupából. A két márka által indított nyolc autó majdnem a 26 fős mezőny harmadát teszi ki, így jelentősen visszaeshet az indulók létszáma 2020-tól a WTCR-ben.

A Volkswagen azzal indokolta távozását, hogy a jövőben csak az elektromos hajtású versenysorozatokra koncentrálnak, belső égésű motorral szerelt versenyautókat már nem fejlesztenek, de egy ideig még biztosítanak szervizhátteret és alkatrészeket a már eladott modellekhez.

Két nappal a malajziai idényzáró előtt – ahol Michelisz Norbert a bajnoki címért küzd majd – az Audi is bejelentette, hogy kivonja gyártói kapacitását a sorozatból. Ezt azután tették hivatalossá, hogy az egyik Audikkal induló csapat, a WRT bejelentette, 2020-ban nem folytatják a WTCR-ben, hanem a DTM- és a GT-csapatukra összpontosítanak egy meg nem nevezett harmadik terület (talán elektromos túraautó?) mellett.

Az Audi ugyanakkor reméli, hogy privát nevezőként marad majd autójuk a túraautó-világkupa mezőnyében. A két Audit indító Comtoyou Racing pedig jelezte is, hogy megpróbálkoznak az első generációs TCR-autók között fejlesztett, a friss modellek érkezésével egyre kevésbé versenyképes Audival folytatni a sorozatban.

Az Audi 2018-ban hat autóval hat futamgyőzelmet és további tizenegy dobogós helyet szerzett a WTCR-ben, a 2019-es szezonban huszonhét futam alatt viszont csak egy futamgyőzelem és hét dobogó jutott nekik, ami jól jelzi, mennyire lehagyták a többiek az Audit, ami több mint száznyolcvan darabot adott el az RS3 LMS-ből.

Egyelőre nem érkezett biztos bejelentés új márkáról, ami 2020-ban beszállna a WTCR-be, így nem tudni, hogy új érkezővel, vagy a jelenlegi márkánkénti maximum 4 autós limit eltörlésével nőhet-e a mezőny. Már amennyiben a szervezők tervezik a 26 körüli létszám megtartását.