Michelisz: Az sem volt biztos, hogy elrajtolok, hihetetlen, hogy sikerült

2019.12.15. 16:07

Hihetetlen hullámvasút volt ez a mai nap, annyi minden történt. Olyan jól kezdődött az első futammal, és aztán kicsit döcögve folytatódott, és a harmadik futam előtt nem sok pénzzel fogadtam volna arra, hogy egyáltalán el tudok rajtolni

- kezdte a drámai szezonzáró után WTCR-bajnoki címet nyerő Michelisz Norbert a gyorsértékelését, hozzátéve, hogy valami nem stimmelt az autó hajtásában, mert sokat háromhengerezett az autó, vagyis a négyből egy henger kihagyott időnként, amitől csökkent a kocsi teljesítménye.

Valamit bütyköltek a srácok a harmadik futam előtt, és hellyel-közzel ment, tényleg beleadtam mindent, próbálkoztam, de éreztem, hogy lassabb vagyok, mint az első három, egyszerűen nem tudtam követni őket. Felesleges most ezen gondolkodni, hihetetlenül boldog vagyok és hihetetlenül köszönöm azt a sok  támogatást és lelki pluszt, amit a szurkolóktól kapok, úgyhogy ez valamennyire az egész magyar autósporté és a sok szurkolóé is. Köszönöm szépen a sok támogatást

- mondta a 120 centis, gigászi trófeájára mutatva.

A friss WTCR-bajnok Michelisz Norbert gyorsértékelése

(A hanghibáért elnézést kérünk.)

A sajtótájékoztatón már láthatóan kifulladva ült Michelisz, aki nem is kapott sok kérdést. A terembe érkező Esteban Guerrieri, aki nagy csatában maradt alul a bajnoki küzdelemben, azonnal Micheliszhez sietett gratulálni, aki gyorsan meg is jegyezte, hogy mindketten technikai problémával küzdöttek a harmadik futamon, és végül ő jött ki jobban a 90%-os teljesítményt nyújtó autóval.

Nagy megkönnyebbülés a hosszú szezon után, nem tudom, mit mondjak. Nehezen indult az idényünk, de második fele kárpótolt minket, nyertünk több futamot és megnyertem a bajnokságot is, amiben már pár éve nagyon bíztam. Nehéz leírni az érzéseket, amik rajtam uralkodnak most, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy hatalmas köszönet jár a családomnak, a csapatomnak és minden magyarnak, aki nekem szurkolt lassan több mint 10 éve.

Hozzátette, hogy több mint tíz éve csak számítógépen játszott, az, hogy innen a legfontosabb túraautós címig jutott, hihetetlen érzés.