Fernando Alonso sziklának ütközött a Dakar-ralin

000 1NH8A1
2020.01.06. 16:01

Az autósok mezőnyében a dél-afrikai Giniel De Villiers nyerte a 2020-as Dakar-rali hétfőn rendezett második szakaszát, mely után a másodikként célba érő argentin Orlando Terranova vette át a vezetést az összetettben, írja az MTI.

A szaúd-arábiai al-Wadzsh és Neom között rendezett 367 kilométeres szakaszon az első nap után 11. helyen álló

kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso nekiütközött egy sziklának,

emiatt megsérült Toyotája futóműve és kereke. A spanyol versenyzőnek és honfitárs navigátorának, a korábbi ötszörös győztes Marc Comának meg kellett várnia egy szervizkamiont, és a páros csak 2,5 órával később tudott továbbhaladni.

A 13-szoros Dakar-rali-győztes francia Stéphane Peterhansel 13. lett a második szakaszon, az összetettben így nyolcadik, míg a címvédő katari Nasszer al-Attijah a hétfői szakaszt ötödikként zárta, ezzel az összetettben a harmadik.

A motorosoknál a címvédő ausztrál Toby Price kétperces büntetést kapott, és összetettben visszacsúszott a kilencedik helyre, míg a második szakaszon másodikként célba érő brit Sam Sunderland az élre ugrott. A hétfői szakaszt a botswanai Ross Branch nyerte meg.

Eredmények:

2. szakasz, al-Wadzsh - Neom, 367 km:

autósok:

  1. Giniel De Villiers, Alex Haro Bravo (dél-afrikai, spanyol, Toyota) 3:37:20 óra
  2. Orlando Terranova, Bernardo Graue (argentin, Mini) 3:57 perc hátrány
  3. Sejk Kalid al-Kasszimi, Xavier Panseri (egyesült arab emírségekbeli, francia) 5:42 p h.

Az összetett állása (élcsoport):

  1. Terranova, Graue 7:07:36 óra
  2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, X-Raid) 4:43 perc hátrány
  3. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia) 6:07 p h.

motorosok:

  1. Ross Branch (botswanai, KTM) 3:39:10 óra
  2. Sam Sunderland (brit, KTM) 1:24 perc hátrány
  3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 2:21 p h.

Az összetett állása (élcsoport):

  1. Sunderland 7:05:22 óra
  2. Quintanilla 1:18 perc hátrány
  3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 1:32 p h.

Kedden a Neom környékén sorra kerülő 427 km-es szakasz vár a mezőnyre.

Az első szaúdi Dakaron öt kategóriában, autóval, kamionnal, motorkerékpárral, quaddal, valamint az első alkalommal külön géposztályba sorolt, négykerék-meghajtású buggykkal mérik össze tudásukat az indulók, akiknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kell megtenniük Dzsiddából rajtolva, és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve. Magyar induló nincs az idei Dakar-ralin.