Olimpia 2004

Öt város maradt versenyben a 2012-es olimpiáért

A bukmékerek szerint Párizs lesz a befutó

2004. 05. 18., 14:33 | Frissítve: 2004. május 18., kedd 17:26

Csak a "nagyágyúk" - London, Madrid, Moszkva, New York, Párizs - maradtak versenyben a pályázók keddi szűkítése után a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezéséért folytatott küzdelemben. A NOB végrehajtó bizottsága kilenc város közül választotta ki azt az ötöt, amely jövő nyáron megkaphatja a nyolc év múlva esedékes játékokat.

Noha két éve a budapesti olimpiarendezés ötletétől volt hangos a magyar közélet, kedden Lausanne-ban a részvételünk nélkül döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) arról, mely öt város pályázatát tekinti véglegesnek a 2012-es játékok megtartására. Kilenc kandidálóból választották ki azokat, amelyek közül 2005. júliusában, a NOB 117. ülésén valamelyik a nyolc év múlva esedékes játékok házigazdájának mondhatja majd magát.

Kuba az érmei számával érvelt

A kilenc között volt a nagy esélyesnek tartott Párizs és New York, valamint a szintén erős pályázónak mondható London, Madrid és Moszkva is. A futottak még kategóriáját képviselhette csak Havanna, Isztambul, Lipcse és Rio de Janeiro is. A kubaiak azzal érveltek, hogy övék az a nemzet, ahol a legnagyobb az egy főre jutó olimpiai érmesek száma. (Ismerős gondolatmenet ez Magyarországon is_)

A bukmékerek szerint Párizs lesz a befutó
A londoni William Hill fogadóirodai nyereményszorzói alapján az 1924-ben a játékoknak már otthont adó Párizs számít a legesélyesebbnek a 2012-es nyári olimpia rendezési jogáért folyó versengésben állva maradt öt város közül. Az oddsok: Párizs: 11-10, London: 5-4, Madrid: 7-1, New York: 8-1, Moszkva: 20-1
Egy "kisváros" a próbálkozók között

Isztambul például arra számíthatott, hogy négy évvel ezelőtt, a kiválasztási procedúra hasonló szakaszán még átjutott és csak a végső döntésnél vérzett el. Nem várhattak túl kedvező elbírálásra a németek sem, hiszen Lipcse alig félmilliós város, az olimpia megrendezésére pedig legalább két-hárommillió lakosú metropoliszokat tartanak alkalmasnak.

Megfigyelői státusz Athénban

Kedden délben aztán a NOB svájci központjában kiderült, hogy a januári jelentkezés után készített tanulmányok alapján London, Madrid, Moszkva, New York, Párizs maradt versenyben 2012-ért.

A pályázók a nyári athéni játékok alatt megfigyelői státuszban tapasztalhatják meg a rendezés minden részletét, hogy novemberben beadják végeleges pályázati anyagukat. A NOB értékelő bizottsága ezt követően járja végig a lehetséges helyszíneket, majd 2005 júliusában Szingapúrban hozzák meg a végleges döntést.

Könnyes lipcsei búcsú

Füttyöngetéssel, bánatosan, a szemek sarkában megbúvó könnycseppekkel fogadták Lipcsében, hogy a város nem versenghet tovább az olimpiai rendezésért. A lipcsei belvárosban a kivetítők előtt tízezrek számítottak a jó hírre, a város késő estébe nyúló ünneplésre készült. Katarina Witt műkorcsolya-királynő szerint esetük olyan, mint amikor valaki az olimpiai játékokon csak negyedik lesz, hajszállal marad le a dobogóról - utalt arra, hogy a pontszánok alapján a hatodik helyre rangsorolták a NOB vezetői a német pályázót.

Londoni megkönnyebbülés

Jóllehet senki nem tartott komolyan attól, hogy London nem kerül fel a szűkített listára, a brit fővárosban valósággal fellélegeztek a lausanne-i döntés után. Barbara Cassani, a londoni olimpiai kampány amerikai vezetője a BBC-nek maga is elismerte, hogy "rendkívüli megkönnyebbüléssel" fogadta Jacques Rogge szavait. A várható költségekre egyébként a kormány 2,375 milliárd fontos finanszírozási csomagról állapodott meg a londoni főpolgármesterrel. Ebből 875 millió fontot a nagy-londoni tanács fedezne.

N;
hirdetés