Bravúrgyőzelem a németek ellen
Nagyon jó egyéni teljesítményekkel - Fazekas, Nagy, Perez - és ellenállhatatlan csapatjátékkal az athéni férfi kézilabdatorna eddigi legnagyobb meglepetését okozta a magyar válogatott a németek legyőzésével.
()
2004. augusztus 20., péntek 18:19
A magyar férfi kézilabda-válogatott két megnyert mérkőzés (Egyiptom és Brazília ellen) után a franciák ellen jól játszott, de a hajrában végül vereséget szenvedett. Az olimpia esélyesének tartott, januárban Európa-bajnok Németország ellen a minél jobb helyezés volt a tét, ugyanis a görögök brazilok elleni győzelmével az már eldőlt, hogy Skaliczki László csapata továbbjutott a csoportjából. A németek elleni, minimum négygólos győzelemmel, majd a záró fordulóban a görögök legyőzésével akár a csoport első helye sem volt elérhetetlen.
Kitűnő kezdés
| Klikk a képre! |
Jól kezdett a magyar csapat, Perez és Nagy meggyőzően játszott, noha utóbbi az eddigi három mérkőzésen összesen ötször talált be. A másik oldalon Kretzschmar tartotta a lépést a mieinkkel, de a tizedik percben már három góllal vezetettünk. (7-4)
Nagy magára talált
Nagy László játékára ezen a napon tényleg nem lehetett panasz, de jelző sem: a huszadik percben öt gólnál járt. A magyar csapat a sérülések - Lendvay, Harsányi és Mocsai sem léphetett pályára - ellenére minden hullámvölgyből kilábalt, ha a németek felzárkóztak egy gólra (9-8, 13-12) jött Perez, Nagy vagy éppen Gál és újra biztosabb volt az előny.
Fazekas bravúrjai
Az emberelőnyök kihasználásával azonban gond volt, az ellenfél rendre betalált, ha hátrányban volt, és a büntetők értékesítése sem ment.
Volt azonban egy egészen kiváló kapusteljesítmény, Fazekasnak elvétve lehetett gólt dobni, sorban fogta a ziccereket, heteseket is hárított. Diaz védekezésben és támadásban is kitűnően játszott. Nagyon sokat számított a magyar közönség támogatása: többen voltak ugyan a németek a Faliró-csarnokban, de a kétezer szurkoló remek hangulatot teremtett.
Három gól az előny félidőben
| Klikk a képre! |
A félidő hajrájában már négy góllal is vezettünk (16-12), aztán következett egy kiállítás az utolsó percben és három volt a különbség forduláskor. (17-14)
Emberhátrányban kezdtük a második harminc percet, de ekkor sem omlott össze a csapat.
Ismét Fazekas
Támadásban talán kicsit visszaestek Perezék, de Fazekas segített, szinte mindent megfogott a fontos pillanatokban. Aztán ismét Nagy László percei következtek és negyedórával a vége előtt 22-18 volt az állás.
Amikor a hajrában a németek szorítani kezdtek, a keveset a pályán töltő Pásztor első gólját szerezte, a legjobbkor. Ezzel 29-25 lett, de Kretzschmarék nem adták fel. A szintén jól teljesítő Fritz kapus is ziccert védett, a németek Schwarzer kiállítása miatt a hajrában emberhátrányba kerültek.
Egyszer sem vezettek a németek
| Görögország-Brazília képei Klikk! |
Egy gólra jöttek fel a németek, Kehrmann talált be, ezzel lett 30-29. Fél perc volt hátra és mi támadtunk, Iváncsik került ziccerbe, de a kapufán csattant a labda. A kipattanó Diazé lett, aki ellen szabálytalankodtak. Öt másodperc volt hátra, Nagy higgadtan eldugta a labdát, és a férfi kézilabdatorna eddigi legnagyobb meglepetését okozta Skaliczki László együttese.
Utolsó csoportmeccs a görögökkel
A magyar férfiak legközelebb, a csoportküzdelmek zárásaként vasárnap 15:30-kor a házigazda görögökkel találkoznak - itt is fontos lenne győzni a jobb helyezés érdekében -, míg a nők szombaton 20:30-kor Brazília ellen lépnek pályára.
Jegyzőkönyv
|
Magyarország-Németország 30-29 (17-14)
Faliró csarnok, 6000 néző, V: Jensen, Boye (dán)
Magyarország: Fazekas - Laluska 4, Nagy 11, Mezei 1, Diaz 3, Perez 5, Pásztor 1 -
cserék: Iváncsik 2, Császár 1/1, Gál 2, Ilyés
Németország: Fritz - Kehrmann 7, Schwarzer 2, Zerbe, Petersen, Stephan 3/1,
Kretzschmar 8/2, cserék: Ramota (kapus), Hens 4, Baur 2/1, Zeitz 3,
Immel
Hétméteresek: 5/1, illetve 6/4
Kiállítások: 8, illetve 12 perc
"Ez a közönség megérdemelte ezt a győzelmet. Remélem ez a csapat soha nem veszi el azt a bizonyos másik formáját és most már csak így fog játszani. A németek nem kezeltek le minket, egyáltalán nem éreztem ezt rajtuk. Az utolsó, görögök elleni meccs is nagyon nehéz lesz" - mondta Fazekas Nándor a Magyar Rádiónak.
"Az én egyéni teljesítményem semmit nem ért volna a jó csapatmunka nélkül. Szerintem irreális a tizenegy gólom. Úgy voltunk ezzel a meccsel, hogy nekiugrunk a németeknek, csak így van esélyünk. Arra figyeltünk, hogy ne kontrázzanak, ez sikerült is. Nagyon nagy önbizalmat adott a győzelem, azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sorozatmérkőzésről van szó, hullámzóak lehetnek a teljesítmények. Nagyon köszönöm a segítséget a pszichológusomnak, Ágotának, mert hullámvölgyben voltam, de sikerült kimásznom ebből. Az utolsó meccsen nem fogunk taktikázni, nyerni akarunk, nem számít, ki lehet az ellenfelünk a negyeddöntőben" - nyilatkozta a meccs legeredményesebbje, Nagy László.
|
|
|
Skaliczki így értékelt az MTI-nek: Magyarországon ma állami ünnep van, és örülünk, hogy innen is örömet tudtunk okozni a szurkolóknak. Akik pályára léptek, a maximálisat nyújtották csapatként és egyénileg. Fazekas és Nagy extraklasszis teljesítményt nyújtott, míg Diaz igazi karmesternek bizonyult. Perez külön őrzőt kapott, s a jobb oldalnak most többet
kellett vállalnia. Ezúttal nem volt olyan üresjárat, mint a franciák ellen, és így nyerhettünk. Gyors, dinamikus játékkal vertük az Európa-bajnokot, és remélem, ez erőt, tartást ad a folytatásra."
Heiner Brand, a németek szövetségi kapitánya: A védekezésben voltak hibák, és ennek egyenes következménye,
hogy támadásban kellett kompenzálni a sok bekapott gólt. Mivel riválisunk hátsó alakzata, főleg a kapus szenzációs teljesítményt nyújtott, erre nem volt esély. Megleptek bennünket a magyarok, túl harcosak voltak."
az
oldal tetejére
|