Olimpia 2004

Cseh László arany nélkül is keresett 14 milliót Athénban

A kétszeres bajnok Janics a 'fizetési lista' élén

2004. augusztus 30., hétfő 14:24

Az olimpiai szereplésért járó állami juttatásból Athénban a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa kereste a legtöbbet, tizennyolc és félmillió forintot. Az egy bronzot és egy negyedik, valamint hatodik helyet begyűjtő Cseh László is a dobogón végzett a "fizetési listán".

Az athéni olimpián magyar sportoló legfeljebb harmincmillió forintot kereshetett volna a sportolóknak járó állami támogatásból. Az egyéni aranyért ugyanis tízmillió forint jár, és legfeljebb három helyezést jutalmaznak. Ezzel az összeggel egyébként a középmezőny élén vagyunk nemzetközi összehasonlításban, a legtöbb a házigazda görögöknek ért egy arany, de jelentősen gazdagodtak az orosz elsők is, míg az amerikai győztesek a magyaroknál is jóval kevesebbet könyvelhettek el maguknak Athén után.

A jutalmazás összegei helyezésenként és kategóriánként:
EgyéniPáros3-6 fős csapatCsapatsportok
Arany10 milló8,5/fő7,5/fő5/fő
Ezüst86.864
Bronz65,44,53
4. hely 54,253,752,5
5. hely 43,432
6. hely 32,552,2251,5

A magyar csapatból a legeredményesebb sportoló, Janics Natasa a "fizetési listán" is első lett, két aranyérme tizennyolc és fél millió forintot ért. Közvetlenül követi őt párosban társa, Kovács Katalin, tizennégy és fél millió forinttal.

Kárpótlás az éremről lemaradóknak

Az egy bronzig jutó úszó Cseh László megelőzte a többi ötkarikás győztest, ugyanis a harmadik mellett még egy-egy negyedik és hatodik helyet is begyűjtött, s ezért is jelentős prémium jár. Csehet "fenyegette", hogy ha negyedik számában is pontszerző helyen ér célba, azért nem fizet az állam. Negyedik számában azonban a hetedik lett a négyszer százméteres vegyesváltó tagjaként.

Cseh László
Az első tízbe még egy "nem aranyérmes", Nemcsik Zsolt is belefért, a kardozó - első hellyel felérő - egyéni ezüstje után a csapatversenyben az ötödik lett társaival.

Az aranyérmes vízilabda-válogatott tagjai viszont nem kerültek a legjobbak közé, mert diadaluk fejenként "csak" 5 milliót ér, mivel csapatsportágban érték el azt. Az úszó Kovács Ágnes és a vívó Mincza Ildikó úgy került a legjobbak közé, hogy nem sikerült dobogóra állniuk.

Sportolóink egyébként az olimpia előtt úgy nyilatkoztak, nagyobb összeggel jutalmaznák az elsőket, volt aki ötvenmillió forintot adna egy aranyért, míg a csapatsportok művelői beérnék az egyéni aranyért járó tízmillióval is.

Athéni magyar fizetési lista
1. Janics Natasa (kajak) 18,5 millió forint
2. Kovács Katalin (kajak) 14,5 millió
3. Cseh László (úszás) 14 millió
4. Nagy Tímea (vívás) 13 millió
5. Vereckei Ákos (kajak) 11,5 millió
6. Kammerer Zoltán (kajak) és Storcz Botond (kajak) 10,9-10,9 millió
8. Nemcsik Zsolt (vívás) 11 millió
9. Igaly Diána (skeet), Majoros István (birkózás) és Vörös Zsuzsanna (öttusa) 10 millió
12. Kovács Ágnes (úszás) 9 millió
13. Gyurta Dániel (úszás), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Krutzler Eszter (súlyemelés) és Mincza-Nébald Ildikó (vívás) 8-8 millió
17. Horváth Gábor (kajak) 7,5 millió
18. Boczkó Gábor (vívás), Imre Géza (vívás), Kovács Iván (vívás), Kulcsár Krisztián (vívás) és Vajda Attila (kenu) 6-6 millió
N;
hirdetés