Olimpia 2004

Kovács Ági negyedik 200 vegyesen

2004. 08. 17., 19:58 | Frissítve: 2004. augusztus 18., szerda 15:32

A mellúszásban négy éve olimpiai bajnok úszónő országos csúccsal (2:13.58) ért célba, a hajrá előtt még a harmadik volt. A régit Egerszegi Krisztina tartotta. Az aranyérmet a verhetetlen ukrán Jana Klocskova nyerte.

A kétszáz mellen négy éve olimpiai bajnok Kovács Ági kedvenc számában egy évvel olimpiai sikere után a világbajnokságon is a legjobbnak bizonyult, azóta viszont abban a számban nem ért el számottevő eredményt. Nem úgy, mint 200 vegyesen, amelyiken a tavalyi világbajnokságon döntőbe került, és megszerezte a hatodik helyet.

Egerszegi csúcsát döntötte meg

Ági a barcelonai viadal után leginkább a 200 vegyesre készült Amerikában - ott folytatja egyetemi tanulmányait -, és fáradozásait siker koronázta, döntőbe jutott az olimpián is, igaz csak a nyolcadik idővel. Nyilvánvaló volt, hogy ha Kovács Ági a hátúszásban nem szakad le a társaitól, akkor mellen az élmezőnybe verekedheti magát, és a gyorson ezt akár meg is tarthatja.

Ági nem rajtolt jól, de a pillangón rendkívül erősen kezdett, és harmadik helyen fordult át a hátúszásra. Miután az ötven méter hátat "túlélte", és hatodik lett, a mellen ismét a harmadik helyre küzdötte fel magát. Gyorson ezt sajnos nem tudta megtartani, így negyedikként csapott a célba. Az eredménye: 2:13.58, vagyis nyolc másodperccel jobb, mint Egerszegi Krisztina tizenegy éves országos csúcsa.

Megint Klocskova nyert

Az első helyen a verhetetlen Klocskova végzett 2:11.14 másodperces eredménnyel. A második helyen az amerikai Amanda Beard csapott a célba 2:11.70-nel, a harmadik a száz háton második zimbabwei Coventry lett.

"El sem tudom hinni, hogy megcsináltam. Végtelenül boldog vagyok, ez a negyedik helyezés felér egy olimpiai bajnoki arannyal" - nyilatkozott a futam után az MTI-nek.

N;
hirdetés