Olimpia 2004

'A NOB megtalálná a módját, hogyan vegye el Annus aranyát'

2004. 08. 27., 13:00 | Frissítve: 2004. szeptember 02., csütörtök 15:34

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium doppingszakértője, Bakanek György állítja, a NOB-nak nincs joga újabb mintát kérni Annus Adriántól. A magyar sportoló a versenye óta bármit beszedhetett, de ha az újabb lelet negatív is lenne, a nemzetközi szervezet "biztosan megtalálná a módját, hogyan vegye el tőle az aranyat".

Bakanek György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium doppingszakértője szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a saját tehetetlenségét ismeri el azzal, hogy a szabályos körülmények között elvégzett, negatív eredménnyel záruló vizsgálatot megkérdőjelezve újabb ellenőrzésnek akarja alávetni a kalapácsvetésben olimpiai bajnok Annus Adriánt.

"Sosem vizsgáltak újra negatív mintát produkáló sportolót"

"A jelenlegi ismeretek és a jogi helyzet nem vágnak össze. Noha ellenőrzésre az olimpiai periódusban, azaz augusztus 29-ig bármikor lehetőség van, ez általában azokra vonatkozik, akik ott laknak, és még nem versenyeztek. Nem volt még arra példa, hogy valakit utólag, szabályos és negatív eredménnyel végződött vizsgálat után újra teszt alá vessenek" - mondta az MTI érdeklődésére Bakanek, hozzátéve, hogy ismeretei szerint semmilyen hivatalosan megfogalmazott gyanú nem merült fel.

"Milyen alapon?" - reagált arra a felvetésre, hogy a tervezett vizsgálat elmaradása, illetve esetleges negatív eredménye alapján elveszik az aranyérmet Annustól. - "Még ha pozitív is lenne az újabb teszt, a versenye óta akármikor bevehetett gyógyszert, mert mondjuk kimerült volt, vagy rosszul érezte magát. Nem kis bravúrra lesz szüksége a NOB-nak ahhoz, bár biztosan megoldja, hogy megmagyarázza, ha esetleg megfosztja győzelmétől Annust."

"Alaptalan lenne a második ellenőrzés"

Bakanek szerint az események azt bizonyítják, hogy a NOB szerint semmit sem ért az a vizsgálat, amelyet a WADA közvetlenül a verseny után elvégzett. "Ezen az alapon az összes eddigi vizsgálatot meg kellene ismételni" - tette hozzá.

A szakértő úgy véli, hogy a Nemzetközi Doppingellenes ügynökség kezdi átvenni a hatalmat, s egyben igyekszik megszolgálni azt a 125 millió dollárt, amit az elmúlt öt évben a fenntartására fordítottak.

Bakanek szerint a vérteszt lenne a helyes

"Ennyi pénzből már régen ki lehetett volna fejleszteni egy olyan vértesztet, amelyből bármit könnyedén ki lehetne mutatni. És ehhez csupán egy fülbeszúrásra lenne szükség, mindenki mentesülne a megalázó helyzetektől. Hogy erre eddig miért nem került sor..."

Bakanek nem tudja, hogy milyen sportdiplomáciai bravúrra lett volna szükség az ügy elsimításához, ő mindenesetre kiadott volna egy határozott hangvételű közleményt, amelyben az állt volna, hogy Annus szabályos körülmények között negatív doppingmintát adott, ezáltal megkérdőjelezhetetlenül nyerte meg az aranyérmet.

Meg nem erősített információk szerint Annus jáki házában tartózkodik, és még akkor sem akar találkozni a WADA Szombathelyen váró embereivel, ha elveszik a medálját.

N;
hirdetés