Olimpia 2004

Bedák óvását elutasították, a bírót négy évre eltiltották

2004. 08. 22., 17:22 | Frissítve: 2004. augusztus 22., vasárnap 17:30

A nemzetközi szövetség a várakozásoknak megfelelően elutasította a magyar csapat óvását, amelyet az 54 kg-os Bedák Zsolt péntek esti veresége miatt nyújtott be. A szervezet viszont igen ellentmondásos döntést hozott, hiszen a meccs bíróját négy évre eltiltotta.

A nemzetközi szövetség a várakozásoknak megfelelően elutasította a magyar csapat óvását, amelyet az 54 kg-os Bedák Zsolt péntek esti veresége miatt nyújtott be.

A bíró akadélyozta Bedákot

A panasz az ukrán Makszim Tretyak elleni találkozó vezetőbírójának ténykedése miatt fogalmazódott meg, a magyarok szerint ugyanis a kameruni Mbemap Moise Mfongwot számtalanszor indokolatlanul szakította félbe a mérkőzést, akadályozva ezzel a támadó felet, azaz Bedákot.

Csötönyi Sándor elnök tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség felemás ítéletet hozott, hiszen a panaszt elutasította ugyan, tehát a mérkőzés eredményét jóváhagyta, ugyanakkor a kamerunit négy évre eltiltotta.

Végleg befejeződött az olimpia a magyar bokszolóknak

A döntéssel immár véglegessé vált, hogy a magyar versenyzők számára befejeződött az olimpia. A piros-fehér-zöld színeket öt öklöző képviselte a játékokon, akik összesen öt vereséget és két győzelmet jegyeztek, s egyikük sem került a legjobb nyolc közé. Balog Vilmos (69 kg), Bedák Zsolt (54 kg) és Balzsay Károly (75 kg) a 16, Bedák Pál (48 kg) és Káté Gyula (57) a 32 között búcsúzott.

N;
hirdetés