(c) 2004 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
VISSZA
Délután négyig jelentkezhet Annus

A WADA megpróbált kapcsolatba lépni Annus Adriánnal, de lakása környékén többen köréjük gyűltek, veszélyben érezték magukat, és rendőrségi védelemmel elhagyták a környéket.

()
2004. augusztus 27., péntek 14:28



Patrick Schamasch, a NOB orvosi és tudományos bizottságának elnöke kora délután arról értesítette Molnár Zoltánt, a magyar csapat athéni vezetőjét, hogy Annus Adriánt a WADA képviselői már korábban felkeresték, de a versenyző tartózkodási helyeként megjelölt jáki házba nem tudtak bejutni.

Az ellenőrök a sportoló lakhelyénél több kísérletet tettek, de mivel többen köréjük gyűltek, veszélyben érezték magukat, és rendőrségi védelemmel elhagyták a környéket.

Négyig jelentkezhet

A magyar olimpiai csapat vezetésétől származó információ alapján az athéni játékokon kalapácsvetésben aranyérmes, már Magyarországon tartózkodó Annus Adriánnak hazai idő szerint 16 óráig kell jelentkeznie Bucsu határállomás osztrák oldalán, ahol a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség ellenőrei várnak rá.

A magyar dobóatlétát versenyen kívüli vizsgálatnak kívánják alávetni.

DNS-vizsgálat?

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke - anélkül, hogy konkrétan Annus esetére utalt volna, de az ő esete kapcsán - korábban úgy nyilatkozott az AP amerikai hírügynökségnek, hogy NOB képes DNS-teszt elvégzésére, így adott esetben el tudja dönteni, hogy egy sportoló által leadott vizeletminta valóban tőle származik-e.

"Fegyvertárunkban megtalálható az összevetést lehetővé tévő módszer. Eddig ugyan még nem volt szükség arra, hogy használjuk, de ha szükséges, alkalmazhatjuk a jövőben" - fogalmazott Rogge. Vége

az oldal tetejére