Olimpia 2004

Négyórás meghallgatáson a MOB vezetői

2004. szeptember 10., péntek 16:33

Schmitt Pál és Aján Tamás az országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága előtt, több mint négy órán keresztül számolt be az athéni olimpiáról. Nem kerülhették ki a doppingeseteket sem, melyekről a MOB-elnöke elmondta: "nem vádolok senkit, de a magyar ellenőrzésekben is látok hibákat".

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a magyar sport ötkarikás versenyképessége nehezen tartható fenn a jövőben, ha a sportra a nemzeti jövedelem fél százalékát fordítja az állam, miközben ugyanez az arány más országokban 1,5 százalék.

Köszönet a kormányoknak

A MOB-vezető az országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága előtti pénteki meghallgatáson ugyanakkor mind az előző, mind a mostani kormánynak megköszönte "kitüntető figyelmét", az athéni sikereket elősegítő "erkölcsi és komoly anyagi támogatást".

Hozzátette, hogy ő személy szerint továbbra is bízik a magyar sport erejében, abban, hogy a sikerek a következő nyári olimpián, 2008-ban, Pekingben sem maradnak el. Változatlan optimizmusát az táplálja többek között, hogy néhány hazai utánpótlásműhelyben világszínvonalú munka folyik.

Hagyja a MOB-ot a sporttárca

A beszámolót követően ellenzéki képviselők felvetésére több hozzászólás foglalkozott a kormány és a MOB viszonyával főleg azzal összefüggésben, hogy az új sporttörvény idei életbe lépése nyomán a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi döntéshozó szerepét elveszítette, köztestületi mozgástere beszűkült. Gémesi György, a parlamenti bizottság MDF-es alelnöke például szorgalmazta, hogy a sporttárca hagyja meg a MOB szerepkörét, és miközben köszönetet mondott az olimpiai jutalomkeret 150 millió forintos utólagos bővítéséért, sérelmezte, hogy ebből az összegből egy fillért sem kapott a MOB-iroda.

A MOB mindent megtesz a doppinggyanús olimpikonokért

Aján Tamás MOB-főtitkár a görögországi eredményeket beárnyékoló doppingügyekről - benne a magyarok produkálta két pozitív doppingesetről és az eljárási szabályt megsértő, mert vizeletmintát nem, vagy nem megfelelő mennyiségűt adó "hármakról" - azt mondta: a magyar csapat vezetése és a MOB mindent megtett diplomáciai szinten és a szakszerűség szempontjából is a versenyzők érdekében. Arra is felhívta a figyelmet, hogy már jóval Athén előtt több tájékoztatón felhívták az érintettek, sportolók, orvosok, edzők, sportvezetők figyelmét az olimpián várható, minden korábbinál szigorúbb doppingvizsgálatokra, köztük a váratlan ellenőrzésekre.

Schmitt nem vádol, de látja a hibákat

Részben ezzel összefüggésben a MOB vezetőinek felelősségét firtató képviselői kérdésre válaszolva Schmitt Pál úgy fogalmazott: egy sportdiplomatának, jelen esetben neki, vagy Aján Tamásnak "nulla a játéktere, a közbeavatkozási lehetősége akkor, ha egy magyar versenyző nem ad vizeletet". Az athéni esetekkel, a nemzetközi doppingellenőrzéssel kapcsolatos kérdőjeleket is érintve a MOB elnöke egyúttal kijelentette: "nem vádolok senkit, de a magyar ellenőrzésekben is látok hibákat". Majd konkrétabb lett, mondván, hogy magyarázatot vár a honi kontrollvizsgálatokat végző, Frenkl Róbert professzor vezette sporttudományos tanácstól, amely "217 negatív esetet jelentett egy hónappal Athén előtt".

A csaknem négyórás ülés végén Aján Tamás határozott véleményét hangoztatva leszögezte: "a 21. században nem lehet kiirtani a doppingot, csak csökkenteni tudjuk". Majd bejelentette: mint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke elkérte a vétkesnek talált súlyemelők, köztük a magyarok vizeletmintáját az athéni doppinglabortól, hogy DNS-vizsgálatot csináltathasson, miáltal egyértelműen bebizonyítható, hogy valaki saját mintáját adta-e le, vagy csalás történt.

Rossz hírünket keltették

Hozzáfűzte: ha netán a görög laboratórium erre nem hajlandó, az IWF nemzetközi szankciókat fog kérni ellene. A WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, illetve - hangoztatta Aján Tamás - a NOB orvosi bizottságának az athéni vizsgálatokat valójában lefolytató emberei azt követően szigorították meg feltűnő módon a magyarok ellenőrzését, hogy feljelentések érkeztek állítólagos doppingolásukról. "Nekem a súlyemelő Kovács Zoltán versenye előtt közvetlenül szólt régi barátom, egy görög orvos, hogy információi szerint minden magyar versenyzőt nagyon keményen megnéznek, merthogy elterjesztették róluk: folyamatosan csalnak..."

A hogyan továbbot illetően a MOB vezetői azt mondták, hogy van két doppingeset, amelynél a sportági szövetségek büntetnek, többnyire két év felfüggesztéssel sújtva a vétkes versenyzőt, s van három olyan magyar ügy, amely - Schmitt szavaival: - "fegyelmi és bírósági tárgyalás témája". Előbbiektől a MOB máris minden támogatást megvont, utóbbiaknál viszont meg kell várni, mi lesz az ötkarikás testület elnöksége által elrendelt fegyelmi vizsgálat eredménye.

Ismerje el a NOB a budapesti laboratóriumot

Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára képviselői kérdésre közölte, hogy a tárca szeretné, ha a már régóta működő budapesti doppingellenőrző laboratórium a NOB által is elismertté válna, vagyis nemzetközi akkreditációt kapna. A minisztérium az idén 150 millió forinttal támogatta a labor műszerezettségének fejlesztését, további 150-nel a működését, s 500 millióval segítette a labort is befogadó Sportkórház rekonstrukcióját.

A tárca a további fejlesztésektől sem zárkózik el, és az adott pillanatban kész elindítani az akkreditálási folyamatot. Az államtitkár elmondta, hogy ebben az évben a MOB-bal karöltve eddig körülbelül 1200 doppingvizsgálatot ejtettek meg, ebből 460-at maga a minisztérium végeztetett el, a szám az esztendő végére eléri az 1500-at, 2005-ben pedig mintegy 2000 vizsgálat várható idehaza a dopping kiszűrésére.

Részben forintosítva a kiadásokat, Mesterházy Attila a bizottság előtt elmondta, hogy a GYISM kifejezetten doppingvizsgálatokra 35 millió forintot költött az idén, általában sportegészségügyi feladatokra pedig összességében 95 milliót.

N;
hirdetés