Annak ellenére, hogy holnap döntőt játszunk, nem történt ma semmi rendkívüli. Délelőtt edzettünk, majd ebéd után megbeszélés volt, lazítás és pihenés. A megbeszélésen főleg videóztunk, és a szerbek várható taktikáját ellemeztük.
Bízunk magunkban, mindenre felkészültünk. Még arra is, hogy a szerbek verekedni akarnak, hiszen fizikálisan nem tudnak legyőzni minket, ezért kellett nagyobb hangsúlyt helyezni a mentális felkészítésre. Nem hagyjuk magunkat felbosszantani.
Hogy holnap este mit csinálunk még nem tudom, minden bizonnyal nagyban befolyásolja az este hangulatát a döntő eredménye.
Éppen két hete vagyunk már az olimpiai faluban, ami már hosszú idő. Ez a nap is úgy telt, ahogyan a többi, nincs különbség amiatt, hogy pénteken elődöntőt játszunk.
Délelőtt egy hosszabb, komolyabb edzést csináltunk végig, majd megnéztük a női kézisek meccsét. Nagyon sajnáltam őket, mert mi is azt reméltük, hogy döntőt játszanak. Csak szurkolóként néztem őket, ilyenkor nem gondolok arra, hogy mi lesz a mi holnapi meccsünkön, hasonló helyzetben mi mit kezdünk majd magunkkal. Ez úgyis holnap dől el, ott a medencében kell majd bizonyítanunk.
Miután visszajöttünk, taktikai értekezletet tartottunk, kielemeztük az oroszok játékát és erősítettünk is.
Az este DVD-zéssel telt, Belmondo klasszikusát, a Profit néztük.
Péntek reggel a falu uszodájában kezdünk, majd az ebéd utáni pihenést követően lesz még egy utolsó, meccs előtti megbeszélésünk.
A csoportmeccsek során megmutattuk, hogy le tudjuk győzni az orosz csapatot, de ez valójában semmit nem jelent: egy olimpiai elődöntő nagyon különbözik minden más meccstől. Az orosz nagyon jó csapat, de mi döntőt akarunk játszani, így azt tudom ígérni, hogy nem fogunk elbizakodottan játszani, de meg fogjuk nyerni az elődöntőt.
Elég hosszú volt ez a mai nap, de semmi érdekes nem történt. Délelőtt edzettünk, egyet, majd ebéd után csendes pihenő volt, délután meg játszottunk egy jó kis meccset az oroszokkal. Legalábbis a nézőknek biztos jó volt, a medencéből kicsit nehezebbnek tűnt.
Az elején jól kezdtünk, aztán feljöttek, de végül tudtuk hozni, így most négy napig nincs tétmeccsünk. Még nem tudom, mit fogunk csinálni, de biztos lesz egy kis pihenő, és természetesen edzések.
Különösebb dolgokat nem terveztünk ezekre a napokra, de biztos nem fogunk unatkozni. Aztán a hét közepén újra nekifeszülünk, hiszen mindannyian tudjuk miért jöttünk és mit kell azért a célért megtenni.
Érezhetően könnyebb meccset játszottunk, mint eddig, de ez sem volt egyszerű. A kora reggeli időpont ellenére hamar felpörögtünk, fejben erősek voltunk, így annak ellenére, hogy kiismerhetetlen volt a kazah csapat, nem forgott veszélyben a győzelmünk. A magyar szurkolók ismét kitettek magukért, számítottunk rá, hogy sokan eljönnek Athénba, de hogy ennyien, és hogy ilyen buzdításban részesítenek, arról álmodni sem mertünk.
Pénteken meglátogattuk őket az olimpiai sporttáborban: nagy örömmel és határtalan lelkesedéssel fogadtak minket. Rengeteg fotót csináltunk, számtalan autogramot adtunk, kaptunk babgulyást, vagyis végre újra hazai ízeket érezhettünk, még szalámit is ettünk.
Megnyertük tehát a negyedik meccset, tisztában vagyunk vele, hogy hosszú távon nem tartható, hogy csak nyerünk, de a jugoszlávoknak 1988-ban sikerült veretlenül olimpiát nyerniük, miért ne sikerülhetne nekünk is. Négy éve két vereséggel lettünk elsők, most összejöhet a hét győzelem is. De hagyjuk is ezt, nagyon hosszú még ez a torna, meg akarjuk verni vasárnap az oroszokat, mert nem akarunk a négy közé jutásért újabb meccset játszani. A pihenő ugyanis mindig jól jön.
Nagyon nehezen, jóval éjfél után tudtam elaludni a horvát meccs után. Ha esetleg tévén keresztül nem is tűnt úgy, hogy sima meccs volt, én belülről egyáltalán nem éreztem egyszerűnek. A horvátok mindent egy lapra tettek fel, annak ellenére, hogy a csapatkapitány, Damir Baric korán megsérült. A bekkek kipontozódása után én is kénytelen voltam védőt játszani, így hát ez is leszívta az energiákat.
Szerdán tíz órakor volt az ébresztő, ebédeltünk egy keveset. Én továbbra is ragaszkodom az olasz és az ázsiai konyha remekeihez, de itt, ebben a mega-gigantikus bisztróban, az olimpiai faluban, nem olyan jók a tészták és nincs olyan választék, mint Firenzében, ahol korábban játszottam. Majd edzettünk, jó hangulatban.
A tréning után jómagam alávetettem magam egy kis fizikoterápiás kezelésnek, befeküdtem a mágneságyba is, hogy jó formában legyek a folytatásra.
Aztán megnéztem a lányok meccsét, és most épp az erkélyen sütkérezem. Ahogy időm engedi, belenézek más sportágak eseményeibe is, így láthattam Mohamed Aidát és Gyurta Danit.
Csütörtök délelőtt az amerikaiak ellen ismét a győzelem a cél, hiszen a csoportelsőség a legfontosabb, mert akkor egy meccsel kevesebbet játsszunk, és rögtön a négybe kerülhetünk.
A péntek esti megnyitóból sajnos csak részleteket láthattam, mert én pakoltam. Ahogy hallottam, nagyon látványos volt, amikor meggyújtották az olimpiai lángot. Mi nem lehettünk jelen, mert nem fért bele a programba.
Szombat délelőtt indultunk edzésre, aztán kiderült: nem az előre megállapított időpontban fogadnak bennünket. Az ebéd után délután is edzettünk egyet, majd megnéztem Cseh Laci döntőjét, tiszta szívből szurkoltam neki, és örülök, hogy érmet nyert.
Közben nagy erővel készülünk a szerbek ellen, akiket idén már négyszer legyőztünk, többek közt a Világliga elődöntőjében is. Elszántak vagyunk, nyerni akarunk vasárnap is. Felkészültünk rá, hogy bennünket, címvédőként mindenki meg akar verni, a szerbekben pedig még a revánsvágy is élhet. De nem hagyjuk magunkat!
