Az utolsó napokban igyekeztem valamennyi sporteseményre elmenni, így szombaton megnéztem a kézisfiúkat az oroszok elleni bronzmeccsen. Szurkoltam - egyébként eszméletlen hangulat volt -, söröztem, lazítottam, azt hiszem, rám is fért.
Annál is inkább, mert a doppingbotrány kiszélesedése azért megviseli a hangulatot, és az embereket. Borzasztó kíváncsi vagyok az otthoni állapotokra. Mert azért olyanokat én is hallottam az elmúlt napokban, hogy az egyik gép viszi, a másik pedig hozza az aranyakat.
Tudomásom van Schmitt Pál nyilatkozatáról is, miszerint nem tartja felelősnek magát a történtekért, és láttam az interjúra érkező reakciókat. Ezek között volt többféle, viszont meglepett, hogy mennyien hozzászóltak.
Emellett az egyik dán úszónő magyar edzője, Bernhardt Károly mesélte el, hogy tőle már megkérdezték a kollégái, hogy vajon a magyar úszók is doppingolnak-e. Az ember felkészül az általánosításra, és pontosan tudja, hogy ilyen kép alakult ki rólunk, mégis megdöbben, amikor visszahall ilyesmit.
Na mindegy, ez van. Vasárnap délelőtt összepakoltam, vásároltam még néhány apróságot az otthoni ismerősöknek, és aztán pár perc múlva hazarepülök, a záróünnepséget már nem várom meg.
Igen furcsán érezzük magunkat. Csak kapkodjuk a fejünket. Kedden engem is valósággal sokkolt a hír, hogy Fazekastól elvették az aranyérmet. Rögtön az villant be, hogy az amerikai úszóval, Aaron Peirsollal is ez történt, először kizárták a kétszáz hát döntője után, aztán fél óra sem telt és visszaadták neki az aranyat. Az osztrák Markus Rogan csak addig örülhetett. Hogy jobb volt az amerikai, ahhoz kétség sem férhetett, és nyilván nem azon múlt a sikere, hogy egy tempóval többet tett a víz alatt, mint a megengedett. Fazekas is egy méterrel volt jobb, vagyis végső soron simán a legjobb lett, de nem tudott pisilni. Ha amerikai lenne, szerintem nem lett volna akkor balhé belőle.
Három perccel ezelőtt hallottam, hogy a súlyemelő Kovács Zolival is gondok vannak, de egyelőre senki sem tud semmit. Illetve kérdezni sem merünk, mert azt érezzük, hogy baj van, és a hangulatra is rányomja a bélyegét ez a két, pontosabban Kecskésével együtt három eset. Itt a faluban a magyar sportolók megítélése nem romlott, a városban viszont érezhetően, még a taxis arról beszélt, hogy Fazekas "kokszolt", és hogy csaló. Hosszú lett volna elmondani neki mi történt pontosan, meg nyilván nem is értette volna meg - no meg nem is akarta volna megérteni.
Szerda délután az olimpiai sporttáborban voltunk, a szurkolókat is megfogta a két eset, de ők hihetetlenül lelkesek, előre néznek, már a kézilabda és a vízilabda meccsek érdeklik őket, és az azokon való szurkolás.
A hét elején voltunk egy kicsit bulizni, vettünk két üveg Bacardit, és megiszogattuk. Igaz, hibáztunk, mert nem jutott eszünkbe, hogy a két üveg alkoholt nem fogják beengedni a sporteseményekre. De feltaláltunk magunkat - Batházi Istvánnal, és a kedvesemmel, Botos Ágival -, az Olimpiai Stadion előtt beleöntöttük a kulacsokba, ásványvizes palackokba a Bacardit. Így nem szúrták ki, bár majdnem a frászt hozták rám, amikor kiszúrtak a bejáratnál, átvizsgáltak, de csak a dezodorom volt gyanús számukra. Végül visszaadták, pedig már kezdtem gyanakodni, hogy az őrnek is az a kedvence, mint nekem, és magánál tartja.
Akkor még nem gondoltuk, mi vár ránk, és hogy milyen gyorsan képes elromlani a hangulatunk.
A délután sikere teljesen elnyomta az egész napsütötte délelőttöt számomra, szinte nem is emlékszem, mi történt. Szokás szerint elkísértem Cseh Lacit reggel az uszodába. Szerintem Laci sokkal felszabadultabb, mint az első napokban volt, azt hiszem, lement róla az a teher, amit a 400 vegyes miatti eredménykényszerből adódóan lehetett rajta érezni az első napokban.
Laci nagy időt ment reggel(1:59.50), délután nem is mertem zavarni, amikor már aludt, a nappaliban feküdtem le, aztán amikor kimerészkedett az "odúból", azt vettem észre rajta: Gyurta döntője sem hagyja hidegen.
Mint ahogy az egész magyar tábor heves izgalommal várta Danika fináléját. Úgy gondoltam, a világcsúcsra is képes lehet, ez sajnos nem jött be, de az igen, hogy nem lesz másodiknál rosszabb. (Titkon nyilván én is aranyat reméltem.) Úgy gondoltam: a világcsúcstartó Hansent megelőzi, ez be is jött, de a japánnal nem bírt. Talán, ha valamelyik előfutamban együtt úsznak, akkor sikerült volna megvernie.
Zubor Attila és barátja. Klikk a képre!
De hát egy ezüstöt nem kell magyarázni, csak gratulálni lehetett hozzá. Ezt gyorsan megtettem jómagam is, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a kétszeres olimpiai bajnok orosz gyorsúszó fenomén, Alekszander Popov is odament hozzá. És nem csak úgy, hogy véletlenül belebotlott, hanem egyértelmű szándéka volt. Az érmesek legfiatalabbja, és a nagy öreg találkozása nem akármilyen pillanat volt.
Örültem akkor is, amikor sok egykori úszóval találkoztam a lelátón, annak pedig még inkább, hogy nem egy csomóban, hanem szerte a pálya környékén lehetett magyar szót hallani. És persze amiatt sem szomorkodtam, hogy megismertek...
Elérkezett végre az én napom, versenyezhettem, száz gyorson. A hatodik futamra szólítottak, és sajnos nekem véget is ért az egyéni verseny ennyivel. Ötven másodpercen belülre szerettem volna kerülni, nem sikerült - 50.26-ot úsztam -, mert megsüllyedt a lábam, és most már látom, mit kellett volna másként tenni. Hiba volt, hogy más számban nem indultam el. Akkor legalább megérezhettem volna a verseny ízét.
Ennek ellenére a váltóban még egyszer meg fogom mutatni, hogy ennél sokkal többre vagyok képes, jóllehet ma szemernyi sem volt ennél több bennem. A májusi Eb-n, Madridban szinte ugyanennyit úsztam, aztán a váltóban 49 másodpercen belülre kerültem. Ebben reménykedem ezúttal is.
Találkoztam az öltözőben Alexander Popovval - Atlantában nyert olimpiát két számban is -, akinek nagyon szurkolni fogok, és mióta egy nemzetközi versenyen, Monte Carlóban legyőztem, azóta rendre váltunk néhány szót egymással. Általában az úszásról, de a magánélet is szóba kerül néhányszor.
Csakúgy, mint "Bandival", a címvédő holland van den Hoogenbanddal. Thorpe viszont nagy talány, köszönünk egymásnak, de ő senkivel sincs igazán bizalmas kapcsolatban. Úgy érzem, a száz gyorsot nem fogja megnyerni, mert nincs olyan nagy formában, mint egy éve volt a vb-n.
Délután megnéztem Gyurta Danit, elképesztő, mit tud ez a fiú. Biztos voltam benne, hogy javulni fog délután délelőtthöz képest, és azt sem tartom kizártnak, hogy szerda este világcsúcsot fog úszni.
Laci vidámabban ébredt, mint egy nappal korábban, de ugyanolyan elszántan. Valahogy érezni lehetett, hogy száz háton csúcsot fog úszni. Meg is lett neki, mint ahogy a hetedik hely is, aminek tényleg, szívből örült. És a 200 vegyesre is nagyon készül.
Engem most érintett meg először az olimpia szele. Engem tartanak a mókamesternek, de most én is a saját dolgommal törődtem.
Több mint egy órán át szőrtelenítettem a testem, hogy ne akadályozzon a vízben, szerencsére csak egy kisebb horzsolást ejtettem a bőrömön az is egy korábbi seb volt. Már nem fájdalmas a borotválkozás, mert az elmúlt tíz év alatt megszokhattam, de amikor a fejem kerül sorra, az nem kellemes érzés. Amúgy pedig a könyök a legproblémásabb testrész, ha megvágja az ember, igen nehezen gyógyul.
Lacin most láttam először, hogy feszült, így rám hárult a feladat, hogy felvidítsam. Viccelődtünk, de már nem fogta úgy a poénokat, mint korábban, mert már a verseny foglalkoztatta. Elkísértem délelőtt is az uszodába, aztán együtt ebédeltük, ő csak egy könnyű salátát választott, én rizst, mint mindig.
Délután Laci bronzot nyert - a lelátón hallottuk, hogy ez a második magyar érem, mert Nemcsik nyert egy ezüstöt -, de este nem igazán tudott örülni neki. A hamburgereknek valamivel jobban, amit egy gyorsétteremben vételeztünk. Aztán újra korán elaludtunk. Azt hiszem kicsit horkoltam, de Laci sem aludt nyugodtan, néhányszor ő is hangosabban vett levegőt.
Az utazás elején eszembe sem jutott, hogy péntek van és tizenharmadika, mert nem vagyok különösebben babonás. A repülés kellemes volt, kis késéssel földet értünk, és még mindig nem döntöttem el, hogy elmenjek-e a megnyitóünnepségre, ami szavakkal leírhatatlan élmény, de nagy procedúra is.
Aztán ahogy felszálltunk a reptéren a minimális légkondival működő buszra, elhatároztam: nem megyek. Annál is inkább, mert a formaruhámat vettem fel az utazásra, és kicsit izzadtam. Pontosabban, nem kicsit. De még mindig jobban jártam, mint a váltóban induló, olimpiai újonc Gercsák Balázs, akinek csuromvizes, ezzel együtt használhatatlan lett a zakója az izzadtságtól.
Tévén sem néztem végig, mert Cseh Lacival lakom egy szobában, neki pedig szombaton versenye lesz, így viszonylag korán elaludtunk. Ahogy látom, Laci nyugodt, nem fél a versenytől, azt hiszem, a lába rendben van.
