Jamie Gold csapata nyerte a Dream Team pókerbajnokságot

2009.04.01. 12:12
Március 29-én 148 háromfős csapattal indult az első nyílt Dream Team Poker csapatverseny a Las Vegas-i Caesars Palace kaszinóban. A kétnapos verseny fináléjában a 2006-os World Series of Poker (WSOP) bajnokának, Jamie Goldnak a csapata diadalmaskodott, az egyéni első helyet Danny Nelson szerezte meg.

Az 500 + 50 dollár nevezési díjat 444 játékos fizette be, a nyereményalap 220 000 dollár volt. Ezt az összeget kétfelé osztották, 40%-ából a 25 legjobb egyéni versenyző, 60%-ból a hét legjobb csapat részesült.

A csapatversenyben a három főből a két legjobban szereplő játékos kapott pontokat, az alapján, hogy hány versenyzőt előztek meg. A pontokat összeadták; így alakult ki a csapat végső pontszáma.

„Nagyon ritkán szórakozik ilyen jól az ember. Ez a verseny igazán különleges - még ha az elején ki is esünk, akkor is lehetőségünk van nyerni. A csapattársakért kell szorítani, és így a verseny részesei maradunk. Én nagyon jól érzem magam.” – mondta Jamie Gold az első játéknapon.

A relatív alacsony nevezési díj ellenére számos pókerhírességet vonzott a verseny, többek között öt korábbi világbajnok, Phil Hellmuth, Jerry Yang, Tom McEvoy, Johnny Chan és Jamie Gold, valamint Joe Sebok, David Williams, Maria Ho, Mike Matusow, Dennis Phillips, TJ Cloutier, Scott Fischman és Kenna James is részt vettek a küzdelmekben, írja a PókerAkadémia.com.

A 9-fős döntő asztalra 8 csapat tagjai kerültek be, köztük két korábbi világbajnok, Tom McEvoy és Jamie Gold.

A döntő asztal

1. John Regis (Poker Masters) 970 000 zseton

2. Danny Nelson (Bikerhaven.net) 850 000

3. Tom McEvoy (PIC Club 1) 680 000

4. Gerald Percival (Runner Runner) 523 000

5. Philip Rousseaux (Claddaghs) 350 000

6. David Pollack (Pass the Sugar) 336 000

7. Ashley Nataupsky (Team Aced) 328 000

8. Joe Shukys (Team Palace) 213 000

9. Jamie Gold (Team Aced) 200 000

Egyetlen csapatnak volt két játékosa a fináléban, így a csapatverseny a döntő asztal előtt eldőlt. A Team Aced csapatból Jamie Gold és barátnője, Ashley Nataupsky a korábban búcsúzó Houston Waldie-nak is megszerezték az első helyet. Gold végül a kilencedik, Nataupsky pedig a negyedik helyen végzett – ők az egyéni kifizetésből is részesültek, a csapat 59 940 dollárt kapott.

A második helyért nagy küzdelem folyt, minden egy játékoson, a Team Claddagh utolsó tagján, Philip Rousseaux-on múlt. A Team Clones csapat megelőzéséhez Rousseaux-nak a legjobb négyben kellett végeznie. A versenyző végül a heads-upig jutott el, így csapatának megszerezte a második helyet és a velejáró 33 300 dollárt. A harmadik helyezett Team Clones csapat 16 000 dollárt nyert.

Az egyéni versenyt Danny Nelson nyerte. Háromfős játéknál Nelson, Rousseaux és Gerald Percival felosztották az első három helyezettnek járó össznyereményt, fejenként 13 000 dollárt kaptak, és a bajnoki címért valamint további 6 000 dollárért folytatták a küzdelmeket. Előbb Percival, majd Rousseaux is búcsúzott, így Nelson állhatott fel a dobogó legtetejére.

A verseny mégsem Nelsonról szólt, hanem a csapatverseny győzteseiről.

“Legalább olyan izgalmas volt, mint ha 12 millió dollár lett volna a tét. A WSOP-karkötőmet egy széfben tárolom, de a Dream Team Poker trófeát a nappalimban teszem ki, hogy mindenki láthassa” – nyilatkozta a 2006-os világbajnok a verseny után.