Orsolya
7 °C
17 °C

Elutasította a döntetlent, Lékó megverte

2011.07.20. 14:34
A magyar válogatott 2,5-1,5-re legyőzte az olimpiai bajnok Ukrajnát a kínai Ningpóban zajló sakk-csapatvilágbajnokság negyedik fordulójában. Összesítésben ezzel a második helyre került Magyarország, igaz négyes holt versenyben.

A nyolc hónapos szünet után visszatérő Lékó Péter sötéttel szerezte meg a teljes pontot egyik mumusa, Vaszilij Ivancsuk ellen, akitől a tavalyi és a 2008-as sakkolikpián is kikapott.

Ivancsuk hatalmas önbizalommal játszott, mindenáron verni akarta az ellene általában gyengén teljesítő Lékót, ezért kétszer is kitért a döntetlenajánlat elől.

A második után azonban túlerőltette a partit, két lépés múlva tisztet veszített, Lékó pedig tökéletesen kihasználta a hibát.

A többiek - Almási Zoltán, Polgár Judit és Balogh Csaba - remiztek. A két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel álló csapat  csütörtökön Izraellel játszik.

Kínában a kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont jár. A holtversenyt a táblapontok döntik el. Csütörtökig öt forduló lesz, majd a pihenőnap után július 23. és 26. között jön a következő négy játéknap.

Jegyzőkönyv

4. forduló:
Ukrajna-Magyarország 1,5-2,5
Vaszilij Ivancsuk (2768)-Lékó Péter (2717) 0-1
Almási Zoltán (2726)-Pavel Eljanov (2697) döntetlen
Zahar Efimenko (2706)-Polgár Judit (2699) döntetlen
Balogh Csaba (2643)-Alekszandr Mojszejenko (2717) döntetlen
további eredmények:
Oroszország-Azerbajdzsán 1-3
Izrael-India 1,5-2,5
Egyesült Államok-Kína 0,5-3,5
Örményország-Egyiptom 3,5-0,5
Az állás: Örményország 6 pont, Magyarország, Azerbajdzsán, Kína, Oroszország 5-5, Ukrajna, Izrael 4-4, India, Egyesült Államok 3-3, Egyiptom 0