Hollandia hőse: a postás, akit a Tour sem tarthat fel munkájában

2015.07.08. 15:06

Az elmúlt évek egyik legszebb, de mindenképpen legelképesztőbb Tour de France-os történetét göngyölítette fel a Washington Post a szombati első szakaszhoz kapcsolódóan. A Hollandiában induló háromhetes verseny nyugalmát ugyanis egy feldühödött postás zavarta meg, akinek az volt a legnagyobb baja, hogy

nem tudta zavartalanul végezni a munkáját.

A Washington Post állítása szerint a férfi 80 kilónyi levéllel próbált boldogulni a városban a lezárások között, majd amikor megunta, hogy a pálya pont keresztezte az ő megszokott útját, fogta, és átdobta előbb a kerékpárját, majd a táskáját is a kordonon, amit szét is bontott, hogy tovább tudjon haladni.

A biztonságiak is hiába próbálták megfékezni a feldühödött munkást, ő addig erősködött, amíg csak átengedték az úton.

Az PostNL, a holland posta nem volt elragadtatva az alkalmazottja magánakciója miatt, de így is a védelmükbe vették, hiszen amellett, hogy a lezárások mellett a hőség is nehezítette szombaton a postások munkáját, az érintett férfi még egy szakaszt át is vállalt egy kollégájától, így 20 perces kerülőt is a nyakába kapott.