Fél év alatt tette tönkre Európa legjobb csapatát

2015.07.29. 09:41

Igen csak mellélőtt a Real Madrid szakvezetőjének, Rafa Beníteznek a felesége, Montserrat Seara, aki egy nyilatkozatban azt próbálta elmagyarázni, hogy a férje José Mourinho után igyekszik rendet rakni a Realnál.

Mourinho a Barcelona elleni Champions Cup meccs után nyilatkozott, és a szokott stílusában válaszolt: "Egy kissé zavaros, amiről a hölgy beszél. A férje a Chelsea-nél Roberto Di Matteót követte, míg a Realnál Carlo Ancelottit váltotta. Egyetlen klub volt, ahol utánam következett, az 2010-ben az Internél volt, ahol fél év alatt sikerült tönkretennie Európa legjobb csapatát."

Inkább a férje diétájáról gondoskodjon, akkor kevesebb ideje lesz velem foglalkozni.

Seara asszony valóban kicsit tévedett a Chelsea esetében, hiszen Mourinho és Benítez között éppen öt év és hét menedzser volt. Alaposan összekeverte a dolgokat, hiszen éppen Mourinho érkezett Benítez helyére. A Realnál pedig két szezont tévedett.

Mourinho amúgy szomorúan konstatálta, hogy a Barca legyőzése áldozatokkal is járt. Gary Cahill orrcsontja eltörött, de szerinte maszkban is vállalná a játékot vasárnap a Community Shielden. A találkozón Diego Costa is megsérült.