5 piros lap a riválisok felkészülési meccsén

2016.01.26. 07:43

Ha egy videóval akarnánk bemutatni a Boca–River-rivalizálás súlyát, ez az.

Argentínában most készülnek a február 6-án kezdődő szezonra, ezért a Boca Juniors Mar del Platában játszott edzőmeccset legnagyobb ellenfelével (0-1). 

Tíz percet kellett várni az első pirosra, a bocás Jonathan Silvát küldték le, mert úgy beleszállt Gabriel Mercadóba, hogy azt le kellett cserélni.

A Bocába nyáron hazatért Carlos Tévez a 20.-ban - kézzel - összehozott egy büntetőt, Leonardo Pisculichi a tizenegyesből berúgta a mérkőzés egyetlen gólját.

Ezután:

  • a 65.-ben a bocás Gino Peruzzit állították ki egyből pirossal
  • a 78.-ban a szintén bocás Cata Diaz mehetett zuhanyozni, szintén azonnali pirossal

De a java csak ezután jött, amikor a 80. percben Jonathan Maidana összeszólalkozott Tévezzel, és hogy nyomatékosítsa a véleményét, megbólintotta a csatárt. Nem erősen, de azért céltudatosan, Tévez pedig - ahogy szoktak -, összeesett. Maidanát azonnal letámadták a bocások, akik közül a következőt ellökte, míg a riveresek védték a társukat.

Aztán mindkét csapat teljes kispadja a cserékkel és a stábbal együtt a pályán termett másodperceken belül. Nagyjából ötvenen tülekedtek a pályán - 47-et számoltunk meg -, ebből úgy negyvenen azt sem láthatták, mi történik a sűrűjében, de mentek segíteni.

A River-edző Marcelo Gallardónak valahogy sikerült Maidanát kirimánkodnia a tömegből, míg a másik edző, Rodolfo Arruabarrena az övéit csitította sikerrel, így nem szakadt félbe a meccs.

Maidana természetesen egyből pirosat kapott, vele együtt a gólszerző Pisculichi is, aki szintén csinálhatott valamit.

A felkészülési rangadó mérlege 5 piros és 9 sárga.

Úgy, hogy a piroslaposok közül senki nem kapott sárgát, vagyis 14 játékost büntettek a 90 perc alatt.

Boca-River 0-1, Tevez főszerepben

Tévez ki is akadt, hogy mennyire fegyelmezetlenek a társai, ugyanis pár napja, a Racing elleni edzőmeccsükön is kiállították két emberüket.

"Négy nap alatt öt piros, így nem lehet futballról beszélni. Önkritikusnak kell lennünk, hibáztunk, és megfizettünk érte. Viselkednünk kell" - mondta a csapatkapitány.

Szombaton újra komoly felkészülési mérkőzés jön: Boca-River.