Az MLSZ két hét alatt szétszórt 200 milliót az NB I.-ben

2015.07.28. 10:32

Két forduló ment le az NB I.-ből és az MLSZ eddig 202 millió forintot osztott szét a csapatoknak a maximális 288-ból, amelyet az eredményesség, valamint légiósok és a fiatal magyar játékosok szerepeltetése okán fizet ki a magyar szövetség. Eddig a Budapest Honvéd járt a legjobban, a maximális 24 millió forintot kaszálta, a Videoton kereste eddig a legkevesebbet. Miközben 35 626 néző látta az eddigi 12 meccset.

Az MLSZ a bajnokság előtt hozott határozata elsősorban a légiósok korlátozását és a fiatal játékosok szerepeltését célozta meg. Minden klub fordulónként 12 millió forintot kereshet, amennyiben három ajánlásnak is megfelel. Ezek közül az első, ha a csapat nyeri az aktuális bajnoki meccsét.

A második a légiósokra vonatkozik. Ezek szerint egy klubnál maximum 7 külföldi lehet, az európai kupában induló csapatainknál ez a szám 10 fő. Akkor juthat pénzhez a klub, ha maximum 3 (az európai kupacsapatoknál 5) idegenlégiós lép pályára az adott meccsen.

A harmadik ajánlás a fiatal labdarúgókra vonatkozik, azért jár pénz, ha legalább 90 percnyi, U20-as (azaz 1995. január 1. után születettek) játékidő teljesül.

Ennek megfelelőlen az első fordulóban 97 milliót kerestek a csapatok

  • DVSC, DVTK, Honvéd, MTK: 12 millió forint
  • Ferencváros: 9 millió forint
  • Paks: 8 millió forint
  • Békéscsaba, Puskás Akadémia, Vasas: 6 millió forint
  • Újpest: 5 millió forint
  • Haladás, Videoton: 3 millió forint

A második fordulóban már közelített az összeg a maximális 144 millió felé (105 lett a vége):

  • Haladás, Honvéd, Paks: 12 millió
  • Ferencváros, Újpest: 9 millió
  • DVSC, Puskás Akadémia: 8 millió
  • Békéscsaba, DVTK, MTK, Vasas: 6 millió
  • Videoton: 3 millió

Az alábbi táblázat az eddigi nézőszámokat mutatja

1. forduló 2. forduló
Haladás–FTC: 4395 FTC–Diósgyőr: 6027
Diósgyőr–Vasas: 4351 Vasas–Újpest: 4500
Békéscsaba–DVSC-TEVA: 3700 DVSC-TEVA–Puskás Akadémia: 3245
Újpest FC–Paksi FC: 2637 Videoton–Haladás: 1598
Budapest Honvéd–Videoton: 2020 Bp. Honvéd–MTK: 1480
MTK Budapest–Puskás Akadémia: 621 Paks–Békéscsaba: 1052
Összesen: 17724 Összesen: 17902
Átlagban: 2954 Átlagban: 2983

Az NB I. állása 2 forduló után

   Csapat M GY D V Rg Kg Gk P
1 Ferencváros 2 2 0 0 5 1 4 6
2 Budapest Honvéd 2 2 0 0 3 1 2 6
3 Paksi FC 2 1 1 0 4 0 4 4
4 Újpest FC 2 1 1 0 3 1 2 4
5 Debreceni VSC 2 1 1 0 4 3 1 4
6 MTK Budapest 2 1 0 1 2 2 0 3
7 Diósgyőri VTK 2 1 0 1 3 4 -1 3
8 Haladás FC 2 1 0 1 1 2 -1 3
9 Puskás Akadémia 2 0 1 1 1 2 -1 1
10 Videoton 2 0 0 2 0 2 -2 0
11 Vasas SC 2 0 0 2 2 5 -3 0
12 Békéscsaba 1912 Előre SE 2 0 0 2 2 7 -5 0