Gera és Torghelle megállította az időt az NB I.-ben

2016.04.19. 08:09

Szombaton az első a másodikkal játszott a magyar élvonalban, vagyis a már bajnok Ferencváros az MTK-t fogadta. Úgy lett 2-2, hogy a gólokat sorrendben Kanta József, Gera Zoltán, Varga Roland és Torghelle Sándor lőtte.

Írjuk ide, hány évesek:

  • Kanta - 32
  • Gera - 37   (pénteken tölti be) 
  • Varga - 26
  • Torghelle - 33, májusban már 34 éves lesz.
  • Varga a gólját Leandro gólpasszából szerezte, aki szintén 34 éves.

2004-ben rájátszás volt a magyar bajnokságban, vagyis ez idő tájt, április környékén kétszer találkozott a Fradi az MTK-val, és Gera, Leandro valamint Torghelle akkor is a pályán volt. Sőt, Gera a duplájával eldöntötte az egyik találkozót.

Kanta augusztus végén tért vissza az MTK-ba Bodajkról, és mindjárt az első meccsén gólt lőtt. Így ő elkerülte Gerát 12 éve, mert azon a nyáron a ferencvárosiak legjobbja a West Bromwich Albionba szerződött, Torghelle pedig a németek elleni 2004 júniusi duplájának köszönhetően a Crystal Palace játékosa lett.

Kanta mindvégig Magyarországon maradt – átélt első és másodosztályú bajnoki címet is -, Gera legjobb évében a Fulhammel EL-döntőt játszott (2010) , Torghelle a legjobb két évében 14 gólt lőtt az akkor német másodosztályú Augsburgban. A Palace-ban vagy a Panathinaikoszban azonban megesett vele, hogy egy teljes idény alatt nem talált a kapuba .

Gera most is válogatott, egészen pontosan az egyik kulcsember, a finneknek gólt fejelt, a norvégok elleni pótselejtezőn végigjátszotta a kinti meccset.

Lassabb-e a magyar bajnokság most, mint 12 éve?

Thomas Doll nem véletlenül mondta a múlt héten, bátran hozzányúlna ő a fiatalokhoz, de nincs kihez. Akármilyen szupernek is gondoljuk az akadémiai képzést, nem jönnek a fiatalok. Az MTK erre építette fel a filozófiáját régebben, most már náluk is vannak légiósok, és sehol egy olyan fiatal, aki vezér lehetne.

Megnéztem 4 topligát, ott mi a helyzet, 12 év után vannak-e még öreg harcosok. A négy topliga persze egészen más szint, mint a magyar bajnokság. Mert nálunk inkább igaz, hogy a bajnokság az idősebb játékosokhoz lassult, míg másutt gyorsabb lett a futball.

Németország: Bayern-Werder 1-3, 2004. május 8., ekkor lett bajnok a Werder

  • Schweinsteiger sérült (MU a jelenlegi csapata), de még világszínvonalon futballozik 
  • az akkor müncheni Pizarro aktív még

Pizarro mindent megtesz, hogy a Werder az élvonalban maradjon. A Werderbe csereként beszálló Skripnik most a vezetőedző Brémában. Lisztes sérülése miatt nem léphetett pályára. A Bayern és önmagában a német futball ereje pedig nem hasonlítható a mostaniéhoz.

Anglia: Arsenal-Manchester United 1-1, 2004. 03. 28

  • Reyes - Sevilla, kiegészítő ember 
  • O'Shea - kezdő Sunderlandben és válogatott
  • Wes Brown - már kiszorulóban a Sunderlandből
  • Darren Fletcher - kezdő a WBA-ban

Angliában tehát már más a helyzet, négy olyan játékos volt a 12 évvel korábbi két legjobb csapatban, akik még most is meghatározóak.

Olaszország: Milan-Roma 1-0, 2004, 05.02
A legtöbben Olaszországból maradtak, igaz a legtöbben már levezetnek. Bár Totti épp a hétvégén, a beszállása után egyenlített, és az Atalanta otthonában 3-3-ra végzett az AS Roma.

  • Pirlo (New York)
  • Kaká (Orlando)
  • de Rossi és Totti (Roma)
  • Samuel (Basel, már csak csere)

Spanyolország: A Valencia volt a bajnok, már nincs senki, aki az élvonalban futballozik abból a csapatból. Rangadót nem játszott tavasszal, a Barcelona lett a Valencia mögött a második. A Barcánál 4-5 játékos is aktív és magas szinten játszik még.