Kétszámjegynyi 11-es maradt ki a hétvégén

2016. október 17., 11:44 Módosítva: 2016.10.18 16:46
1

Ritkán fordul elő olyan, hogy a topligákban egy hétvége alatt ennyi büntetőt kihagyjanak. Most csak a spanyol bajnokságban nem maradt ki, az angol, a francia, a német és az olasz élvonal hétvégi fordulójában összesen 11 büntetőt rontottak. Két csapat is kettőt-kettőt hibázott, ami különösen kivételes.

teljes bejegyzés

Ez az igazán riasztó adat az új MTK-stadionról

2016. október 4., 08:19 Módosítva: 2017.01.08 15:57
908

Vannak országok, ahol úgy is fel tudnak építeni stadionokat, hogy jól is nézzenek ki, és a székekre lebontva se legyen minden aranyárban. Amikor még Vígh László kormánybiztos volt, és elkészült a Puskás Stadion első költségvetése, mondott pár fontos adatot.

Először is, hogy az új, Eb-meccsekre is alkalmas arénában 3-4 ezer euró közötti összegre tehető egy szék bekerülési költsége.

teljes bejegyzés

Ők negyvenen a legjobb 21 éven aluli futballisták Európában

2016. szeptember 29., 14:00 Módosítva: 2016.10.01 13:53
1

A Tuttosport már 14. alkalommal hirdette ki, hogy melyik az a negyven U21-es focista, aki a legjobb Európában. Magyar ezúttal sincs a listán. Bár majd lehet, hogy kikből? róluk írtunk a napokban.

Ebből a listából választják ki decemberben, hogy ki kapja az ifi Aranylabdát. Olyan játékosok kapták régebben, mint Lionel Messi, Agüero, Götze, Pogba. A neveket nagy futballnemezetek újságíróinak szavazatai alapján állítják össze.

Jöjjenek a nevek, amelyek között elég sok ismert, és máris világhírű játékos is van.

teljes bejegyzés

Hihetetlenül kevés embert érdekel a magyar bajnokság

2016. szeptember 22., 11:40 Módosítva: 2016.09.23 11:48
48

Hétközi fordulót rendeztek az NB I.-ben, ami előrevetítette, hogy a megszokottnál is kevesebben lesznek a stadionokban. Így nem akkora meglepetés – ám ettől még sokkoló tény –, hogy a hat mérkőzést egyes források szerint tízezren sem tekintették meg a helyszínen, mások szerint épphogy csak egy kicsivel többen (Nso.hu szerint 10314-en, az Nb1.hu szerint 9820an voltak összesen).

A helyzeten persze az sem segít, hogy a fél bajnokság albérletben játszik, bár abban bízni mondjuk meglehetős optimizmus volna, hogy a Hidegkúti stadion átadását követően az MTK szurkolói szignifikánsan javítanak majd az adatokon.

teljes bejegyzés

Miért a legérdektelenebb meccset adta a hétvégén a köztévé?

2016. szeptember 19., 15:32 Módosítva: 2016.09.19 18:35
1

Az elmúlt szombaton rendezték a magyar futballbajnokság 9. fordulóját, 18 órától szokás szerint öt meccset rendeztek, majd fél kilenctől megint csak szokás szerint a Ferencváros aktuális mérkőzése következett.

A múlt héten azt elemeztük, hogy mi lehet az oka, hogy ilyen kevesen mentek ki a 8. forduló meccseire, ezen a héten viszont az szolgáltat beszédtémát, hogy a délutáni öt meccs közül miért két kis és kevés futballszurkolót vonzó csapat összecsapásra esett a választás.

Paksi SE - Gyirmót: 0-0

A Gyirmót a bajnokságban az utolsó, a Paks az utolsó előtti, kieső helyen áll. A két csapat meccseit a helyszínen sem tömegek szokták követni, de abban a statisztikában legalább nem sokkal térnek el az átlagtól. De miért ők mentek a tévében, ahol 100-szor annyian követik az NB I. eseményeit? Az MTVA-nak küldött kérdéseinkre meglepő válaszokat kaptunk.

Az első válaszból nem derült ki, hogy a meccset hányan nézték, de később megérkezett a válasz: „Az OTP Bank Liga televíziós közvetítéseit összesen 277 ezer néző választotta: az újonc Gyirmót FC Győr mérkőzését a Paksi FC ellen 88 ezren követték [Ez a szombat délutáni meccsek átlagos nézőszámának a fele kb.], míg a nagyok csatája, azaz a Ferencváros - DVSC összecsapás 189 ezer embert ültetett a tévé elé.” 

Az is kiderült, hogy a meccsválasztás hátterében magasabb célok állnak:

A köztévé ugyanis a futball hátországát is szeretné megmutatni, ezért adnak például még NB II.-es meccseket is (igaz, ezek nem az NB I.-es meccsek elől veszik el az adásidőt). Továbbá:

a közszolgálati feladataink közé tartozik, hogy minden NB I-es klubnak lehetőséget biztosítsunk arra, hogy az idény folyamán valamikor képernyőre kerüljön, még ha kevesebb alkalommal is, mint a felsőházba tartozó csapatok.

A kiválasztás ethosza tehát az oka, amely az igényeket és a futball érdekességét is képes a háttérbe szorítani. Ennek ismeretében csak elsőre furcsa, hogy a választékból mondjuk nem az általában sok gólt hozó, az idén bajnokesélyes Videoton és az Újpest összecsapására esett a választás, hanem a gyirmótiak paksi vendégjátékára.

teljes bejegyzés

Már Guardiola előtt is halálra költötte magát a ManCity

2016. szeptember 13., 14:36 Módosítva: 2017.01.31 20:28
1

Az elmúlt hét szezonban összesen, és az idén is a Manchester City költött a legtöbbet átigazolásokra. Több mint egymilliárd eurót adtak játékosokért. Angol kiscsapatok többet költöttek idén, mint a PSG, derül ki a CIES Futballkutató Intézet adataiból.

teljes bejegyzés

Eljutottunk oda, hogy a legkevesebben Fradi-meccsre mentek

2016. szeptember 11., 10:09 Módosítva: 2016.09.17 20:30
526

Ha hinni lehet a hivatalos adatoknak, akkor a magyar futballbajnokság 8. fordulójában 14 063-an mentek NB I.-es mérkőzésre stadionba. A mostani forduló összes meccsét szombaton játszották, ötöt 18 órától, az örökrangadót: az MTK-FTC-meccset pedig 20.30-tól rendezték Dunaújvárosban.

Szombaton bomba idő volt, kellemes nyár esti meleg, tehát az időjárás egészen biztosan nem tántorította el a futballszurkolókat.

És akkor jöjjenek a részletek. 

teljes bejegyzés

Tudta, mennyivel keres kevesebbet Nagy Ádám, mint Higuaín?

2016. szeptember 10., 11:13 Módosítva: 2016.09.11 13:51
25

A futballisták bére a világ fejlettebb futballkultúráiban nyilvános adat, ebből a szempontból Magyarország persze kivétel, itthon alig-alig lehet valamit megtudni a játékosok jövedelméről, és ha kiderül, abban sincs sok köszönet.

Ezt csak azért írjuk, mert pénteken éjjel Olaszországban közzétették valamennyi elsőosztályú labdarúgó fizetését. A Gazatte dello Sport listájában ott vannak a legjobban megfizetett sztárok, és ami minket is különösen érdekel, a három magyar Serie A-s fizetése is.

teljes bejegyzés

Európa mindenkit kenterbe vert az olimpián

2016. augusztus 27., 09:22 Módosítva: 2016.08.28 11:14
244

Véget ért a 2016-os riói olimpia, kiosztottak összesen 977 érmet, amiből az Amerikai Egyesült Államok egymaga 121-et vitt haza. Ugyanakkor az USA dominanciája kevés volt Észak-Amerikának, Európa és Ázsia is jobban teljesített nála, de minden téren.

A leggyengébb kontinens egyébként Dél-Amerika lett, a magyarok pedig az európai érmek 4%-át adták. Grafikonok következnek.

Európa arany-, ezüst- és bronzérem tekintetében is a többi kontinens fölé nőtt. Igaz, ehhez 31 érmet szerző ország kellett. Ezzel szemben Észak-Amerikának csak kilenc ország szerzett érmet, Ausztráliának és Óceániának pedig csak három. Valamint még kiosztottak egy arany- és egy bronzérmet egy-egy hivatalosan független résztvevőként induló sportolónak. 

A következő ábrán az látható, hogy Európa milyen kiegyensúlyozottan vezet, Magyarország pedig töredéknyi lakossal alig van lemaradva egész Dél-Afrikától.

Ami az egyes országok dominanciáját illeti, egyértelmű, hogy az USA van a toppon, amit Ausztrália és Brazília követ. Bár tegyük azért hozzá, nem mindegy, valaki három vagy harminc ország közül tűnik ki. Ettől függetlenül az USA az észak-amerikai érmek 73 százalékát vitte haza, míg Nagy-Britannia az európai érmek 18 százalékát.  

Máris idei csúcsot döntött nézőszámban a Ferencváros

2016. július 17., 10:23 Módosítva: 2016.07.18 00:42
48

A magyar futball szempontjából az egyik legfontosabb kérdésnek azt nevezte Csányi Sándor MLSZ elnök, hogy  az Európa-bajnokság után a felpezsdített magyar futballközeg hány új, stadionba is kijáró hívet tud megtartani.

Tavaly a stadionépítéshez képest nevetséges nézőszámokat produkált a magyar futballbajnokság, de a sikeres Eb esélyt kínált arra, hogy javuljon a statisztika.

Az NB I. 2016/17-es szezonja július 16-án, szombaton három meccsel kezdődött és vasárnap folytatódik a maradék hárommal. Az első napon mind a három kedvező volt a nézők becsalogatása szempontjából, hiszen a Ferencváros otthon, a Groupama Arénában játszott, szintén Budapesten játszották, igaz, a Vasas pályáján az Újpest–Budapest Honvéd-rangadót, és a mezőkövesdi katlan is bemutatkozhatott, ahol a két újonc kezdett egymással.

teljes bejegyzés

Hiába vagy jobb, fekete nőként csak véletlenül kereshetsz többet

2016. június 7., 09:45 Módosítva: 2016.06.08 17:23
1

Serena Williams csak az idén tudta megelőzni a fizetési ranglistán Marija Sarapovát, aki 11 éve állt a legjobban kereső női sportolók rangsorának élén, amelyet tizenegy éven keresztül  vezetett. És feltehetően vezetne még ma is, ha az év elején nem keveredik doppingbotrányba. Az Austral Open után kiderült, hogy a tavaly betiltott meldoniumot használt, ezért a versenyengedélyét márciusban felfüggesztették, és ezután több szponzora is kihátrált mögüle.

Williams 24,6 millió dollárt keresett 2014 júniusa és 2015 júniusa között, akkor Sarapova 29,7-et. Tavaly júniustól most júniusig viszont a 21-szeres Grand Slam-bajnok Williams 28,9 millió dollárral gazdagodott, míg az orosz 21,9 millióval a pénzdíjak és a szponzorok révén. (A grafikonon a magenta Williams, a zöld Sarapova keresetét jelöli).

 

William 2013 februárja óta vezeti a teniszezők világranglistáját, már hatodjára, először 2002-ben állt az élre. Williams karrierje során teniszből összesen 77,5 millió dollárt keresett.

teljes bejegyzés

Cristiano Ronaldo: hat éve 50 gól fölött

2016. május 15., 09:57 Módosítva: 2016.05.15 18:26
158

Cristiano Ronaldo lemaradt a spanyol gólkirályi címről és a bajnoki címről is, miután Luis Suárez mesterhármasával az első helyen végzett a Barcelona, de a portugál így is elég szép szezont futott: zsinórban hatodik szezonjában végzett ötven gól fölött. 

teljes bejegyzés

Brutálisak idén a spanyol kupacsapatok

2016. május 4., 10:54 Módosítva: 2016.05.06 08:37
6

Az Atlético Madrid a Bayern legyőzésével tovább javította a spanyol kupacsapatok amúgy is félelmetes mérlegét: 13 párharcot játszottak eddig a nemzetközi kupákban, ebből 13-at meg is nyertek. 

teljes bejegyzés

Manuel Neuer a topligák legjobb kapusa

2016. április 25., 20:27 Módosítva: 2016.09.13 13:24
8

A labdarúgás statisztikáival foglalkozó svájci szervezet, a CIES ezúttal az öt topligában (angol, francia, német, olasz, spanyol) védő kapusok teljesítményeit vetette össze. Hat mutató alapján állítottak fel egy rangsort. Ezek:

teljes bejegyzés

A rekord, ami még Puskásnak sem jött össze

2016. április 22., 13:14 Módosítva: 2016.04.23 13:39
125

Cristiano Ronaldo zsinórban hatodszor jutott 30 gól fölé a spanyol bajnokságban, ami rekord, saját csúcsát döntötte meg tavalyról, amikor ötödször lépte át a határt. Nagy rekord ez, mert 1929, a Liga indulása óta csak két másik Real-futballista jutott legalább 30 találatig egy szezonban.

teljes bejegyzés

Torresnek 32 évesen jött össze, ami még soha

2016. április 22., 08:16 Módosítva: 2016.05.17 13:12
34

A harminckét éves Fernando Torresnek elég jól alakul az idénye: az Atlético Madriddal versenyben vannak a spanyol bajnoki címért, a Bajnokok Ligájában elődöntősök a Barcelona kiejtése után, ő pedig olyan sorozatban van, mint még soha.  

teljes bejegyzés

8-0: Suárez hét gólban benne volt, 21. századi rekorder

2016. április 21., 08:30 Módosítva: 2016.04.22 10:33
739

A Barcelona 8-0-ra végezte ki a Deportivót szerda esti spanyol bajnokiján, és a meccs főszereplője Luis Suárez volt, aki olyat csinált, amit ebben az évszázadban még senki a ligában: összesen hét gólban vette ki a részét. 

teljes bejegyzés

Gera és Torghelle megállította az időt az NB I.-ben

2016. április 19., 08:09 Módosítva: 2016.04.20 13:46
8

Szombaton az első a másodikkal játszott a magyar élvonalban, vagyis a már bajnok Ferencváros az MTK-t fogadta. Úgy lett 2-2, hogy a gólokat sorrendben Kanta József, Gera Zoltán, Varga Roland és Torghelle Sándor lőtte.

teljes bejegyzés

A Real Madrid sosem futott ilyen keveset a BL-szezonban

2016. április 7., 14:14 Módosítva: 2016.04.28 10:30
3

Váratlanul kikapott 2-0-ra a Real Madrid szerda este Wolfsburgban a BL-negyeddöntő első meccsén. Nem kell messzire menni, hogy miért.

teljes bejegyzés

A topligás légiósainkkal az Eb-sor végén kullogunk

2016. március 30., 14:08 Módosítva: 2016.05.17 09:50
29

360 olyan futballistája van a labdarúgó Európa-bajnokságra kijutott 24 válogatottnak, akik Európa öt legerősebb (angol, francia, német, olasz, spanyol) bajnokságában játszanak. Magyarországot négy játékos képviseli, akik szóba jöhetnek a válogatott keretben: Szalai Ádám (Hannover), Kleinheisler László (Werder Bremen), Balogh Norbert (Palermo), Bogdán Ádám (Liverpool).

teljes bejegyzés

Brutális: gyorsmérleg 100 meccs után az MSN munkásságáról

2016. március 24., 10:39 Módosítva: 2016.03.24 20:03
25

Mérleget vont a barcelonai Sport.es, miután a Barcelona vasárnap lejátszotta 100. tétmeccsét azóta, hogy 2014. október 25-én bemutatkozott együtt Messi, Suarez és Neymar, azaz az MSN-ként emlegetett csatárhármas.

teljes bejegyzés

Sokkal többen mennek az NB III.-as Fradi-meccsre, mint a Groupamába a Felcsút ellen

2016. március 13., 09:36 Módosítva: 2016.03.14 07:47
519

Az idei negatív nézőcsúcs született az NB I. szombati fordulójában, a Groupama Arénában. A Ferencváros hazai meccsén még nem voltak ilyen kevesen.

Az Nso.hu szerint a hivatalos nézőszám a hat meccsen 12 786, ami 3000-el több nézőt jelent a legutóbbi fordulónál, de az is igaz, hogy a hivatalos nézőszám és a valódi nézőszám köszönőviszonyban sincsenek egymással, amint az már többször is bebizonyosodott. A klubok felfelé kerekítenek, és legalább egy harmaddal mondanak többet, mint ahányan tényleg elmennek a stadionba.

A mostani fordulóban a Ferencváros–Puskás Akadémia FC mérkőzésre 4858 nézőt adott meg az FTC, ami azért is érdekes, mert vasárnap Csepelen játszik az NB III.-ban listavezető Ferencváros II, és erre a meccsre már hatezer jegyet adtak el. Ők azok a szurkolók, akik azért sem mennek a Groupama Arénába, hogy a vénaszkenner és az FTC jelenlegi vezetése ellen is tiltakozzanak.

teljes bejegyzés

A Puskás-rekord, ami azonnal aranylabdássá tenné C-t vagy Messit

2016. március 12., 10:35 Módosítva: 2016.03.13 21:37
886
Javában megy a Bajnokok Ligája, összeszedtük, hogy milyen kuparekordot nem a két szupersztár tart.

A cikk első címe az volt, hogy a Puskás-rekord, ami azonnal aranylabdássá tenne bárkit, de gyorsan be kellett látnunk, hogy a két szuperzseni ellen még ennek a beállítása, de még a megdöntése se lenne elég. Maximum ők nyernének biztosan, ha összejönne nekik.

teljes bejegyzés

El Clásicónak kellene összejönnie a BL-döntőben

2016. március 8., 17:28 Módosítva: 2016.03.08 23:22
47
Ha a futballt nem gólra játszanák, hanem különféle statisztikai szempontok alapján dőlnének el a mérkőzések, sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha meg kellene mondanunk, melyik csapat nyer egy mérkőzést. Persze annyira érdekes sem lenne a sportág, de most kísérletet teszünk arra, hogy szimplán adatok alapján megmondjuk, milyen meccsnek kellene összejönnie a BL-fináléjában.

16 európai klub áll még versenyben a Bajnokok Ligája-győzelemért, a nyolcaddöntő odavágói bár sok esetben nem hagynak kétséget a továbbjutót illetően, de még semmi nincs lefutva. Azt vizsgáltuk, hogy az elmúlt évtized döntőseinek játékosállománya és a mostani 16-os kör között milyen összefüggések fedezhetőek fel.

Ehhez segítségünkre volt az ESPN, amely hat főbb tulajdonság alapján vizsgálta az elmúlt tíz év BL-döntőseit, és ezek alapján próbálta megtalálni, mik lehetnek a legfontosabb tényezők egy csapat sikerében. Az ő képletüket használva megnéztük a jelenlegi Bajnokok Ligája-mezőnyt, és egyből kiderült, kiknek kellene májusban Milánóban találkozniuk.

teljes bejegyzés

Félelmetes, mióta nem volt csak angollal kezdő csapat a PL-ben

2016. február 27., 12:38 Módosítva: 2016.02.27 21:38
22

1999. február 27-én az Aston Villa fogadta a Coventryt egy angol elsőosztályú bajnokin, a vendégcsapat 4-1-re páholta el őket, de a meccs nem ezért maradt emlékezetes.

Az Opta statisztikái szerint ez volt az utolsó Premier League-mérkőzés, ahol kizárólag angol nemzetiségű játékosok léptek pályára egy csapatban. 

teljes bejegyzés

123 elbukott, Casillas legtöbbször, 1 nagy kapus tartja magát

2016. február 25., 11:36 Módosítva: 2016.02.29 10:30
42

A Mundodeportivo.com összeszedte, eddig 123 kapusnak lőtt gólt a Barcelona színeiben Lionel Messi.

teljes bejegyzés

Letarolták a spanyolok Európát: 6 győzelem, 15-0

2016. február 24., 11:33 Módosítva: 2016.02.24 23:14
37

A futball Bajnokok Ligája és Európa Liga idei meccsein eddig hat spanyol csapat lépett pályára. Mind a hatan nyertek, amely már önmagában véve is bravúr, de mind a hat csapat úgy, hogy még gólt sem kapott. 

teljes bejegyzés

71 meccs alatt Gerd Müllert is lenyomhatja Messi

2016. február 21., 08:48 Módosítva: 2016.02.29 09:29
10

A barcelonás Lionel Messi szerda este megszerezte pályafutása háromszázadik és háromszázegyedik spanyol bajnoki gólját, ezzel tovább növelte előnyét a bajnokság történetének legeredményesebb góllövőjeként. Plusz lekörözte egy másik topbajnokság legjobbját. 

teljes bejegyzés

Útmutató a Barca 11-es mizériájához

2016. február 19., 12:40 Módosítva: 2016.02.23 23:11
2

A Sport.es egy infografikában foglalta össze a Barcelona szenvedéseit a tizenegyespontról.

teljes bejegyzés