Rogge biztos a vancouveri téli olimpia sikerében

2009.02.12. 19:46 Módosítva: 2015.05.21. 01:45

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint minden adott ahhoz, hogy jövőre sikeres téli játékokat rendezzen Vancouver. "Az infrastruktúra gyakorlatilag a helyén van, ez pedig jó előjel" - jelentette ki a NOB első embere egy évvel a rajt előtt.

Rogge azzal együtt bizakodóan nyilatkozott, hogy a helyi szervezők anyagi gondokkal küszködnek, a biztonságra fordítandó pénz ugyanis nem áll rendelkezésre. A legutóbbi kalkuláció ugyanis az eredetileg tervezettnél már ötször nagyobb összeget - 630 millió eurónak megfelelő egymillió kanadai dollárt - eredményezett. A kanadaiak szerint jelenleg a vendégek elhelyezése sem megoldott Whistlerben és annak környékén.

"Együttműködünk a szervezőkkel, és megoldjuk a problémát" - szögezte le Rogge, aki ezt követően azzal biztatta a helyieket, hogy a téli olimpiának hosszú távon jótékony hatásai lesznek. "A gazdaságra és a foglalkoztatásra is serkentőleg hat majd mindaz, amit már eddig is megvalósítottak" - tette hozzá. A vancouveri téli olimpia 2010. február 12-től 28-ig tart.