Árpád
3 °C
12 °C

Barcelonát és Stockholmot előzte meg az Eb-pályázatunk

2011.10.18. 11:05

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) kedden hivatalosan is bejelentette, hogy 2014-ben Budapesten kerül sor a műkorcsolyázók Európa-bajnokságára.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint az ISU erről múlt vasárnap, a milánói elnökségi ülésén döntött, így a magyar főváros a következő három évben három világversenynek is otthont ad. Jövő januárban ugyanis a gyorskorcsolyázók kontinensviadalára, 2013 márciusában pedig a rövidpályás gyorskorcsolyázók világbajnokságára kerül sor Budapesten.

A 2014-es műkorcsolya Eb megrendezésére eredetileg - Magyarországgal együtt - kilenc ország kandidált, a bolgár, a cseh, az észt, a holland, a török és az olasz pályázat az első körben kiesett, s az ISU elnöksége végül Stockholm, Barcelona és Budapest közül utóbbinak adta a rendezési jogot. Magyarország legutóbb 2004-ben adott otthont a sportág kontinensviadalának, akkor a Papp László Sportarénában Sebestyén Júlia aranyérmet nyert.

„Az ISU-nak 50 tagországa van, így érthető, hogy 10 évnek kell eltelnie, mire ismét lehetőséghez jutunk - mondta az MTI-nek kedden Sallak György, a MOKSZ főtitkára. A 2004-es eseményen tapasztaltak, többek között az összesen több mint 50 ezer látogató a magyar pályázat felé billentette a mérleg nyelvét. A 10 évvel ezelőtti Eb televíziós közvetítését több mint félmillió háztartásban követték figyelemmel, ezért azt mondhatjuk, hogy egy ilyen esemény megrendezése az országimázs, illetve a magyar korcsolyasport népszerűsítése szempontjából is jó lehetőségeket rejt magában.”

A főtitkár hozzátette, a rendezési jog elnyerése után a szövetség sportszakmai célja az, hogy a 2014-es kontinensviadalra olyan válogatott keretet állítson össze, amely jó eredményeket érhet el hazai közönség előtt.

„A következő három évben három világversenyt rendezhetünk, ez pedig azt mutatja, hogy az ISU bízik a magyar szervezésben” - fogalmazott Sallak.

A 2014-es Eb-nek különös jelentőséget ad, hogy a szocsi olimpia előtt rendezik, azaz vélhetően mindenki az ötkarikás játékok főpróbájának tekinti majd a versenyt.