Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Debrecen készen áll a rövidpályás gyorskorcsolya-vb-re

2013.02.27. 13:22

A debreceni Főnix Csarnok készen áll a jövő pénteken kezdődő rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság megrendezésére, amelyet az állam 29 millió forinttal támogat. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a háromnapos versenyre 35 ország sportolói érkeznek, a kísérőkkel együtt összesen 300 vendége lesz a városnak. A vb-n öt-öt hazai férfi és női gyorskorcsolyázó indul, a viadalt a közmédia közvetíti.

"Arra számítunk, hogy Debrecen egy sikeres vb-t rendez majd" - mondta az eseményen Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy a kormányzat minden támogatást igyekszik megadni a magyarországi nemzetközi versenyek megrendezéséhez. "Azt gondolom, hogy példaértékű az együttműködés a vb kapcsán a kormány és Debrecen között."

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke, Debrecen polgármestere az MTI-nek úgy nyilatkozott: a vb teljes költségvetése közel 200 millió forint, a jég elkészítése pedig 30 millió forintba került.

"A nemzetközi szövetség előírása szerint a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak -9 Celsius fokos jégre van szükségük, mi korábban csak -7 fokosat tudtunk készíteni a csarnokban, most azonban akár már -10 fokosat is képesek vagyunk produkálni" - fogalmazott Kósa Lajos, majd hangsúlyozta, azzal, hogy a korcsolyasport felkerült arra a 14 sportágat tartalmazó listára, amelyek támogatására a kormány 15 milliárd forintot különít el, az idén 530 millió forint jut a hazai korcsolyázás fejlesztésére.

"A társasági adókedvezményből igényelhető támogatási rendszer révén növekedhet a jégpályák száma az országban, s ha összefogunk a jégkorongozókkal, akkor ezeknek a kihasználtsága is százszázalékos lehet" - mondta, hozzátéve, arra számít, hogy 2022-ig nagyot lép előre a magyar korcsolyasport, s a 2018-as olimpián már nemcsak rövidpályás gyorskorcsolyában, hanem más szakágakban is sikerül pontot szerezni a magyar versenyzőknek.

Sallak György, a MOKSZ főtitkára, a vb szervezőbizottságának egyik ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, abból, hogy Debrecen vb-t rendezhet, látható, hogy a nemzetközi szövetség részéről megvan a bizalom Magyarország felé.

"Az eseményen az egyik legfőbb szempont a versenyzők biztonsága, ezért egy új rendszert vásároltunk meg, ugyanolyat, mint amit a jövő évi szocsi téli olimpián használnak majd" - közölte a főtitkár.

A sajtótájékoztató végén Simicskó István Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének megbízásából miniszteri elismerő okleveleket adott át a januári malmői Európa-bajnokságon bronzérmes férfi váltó tagjainak, Béres Bencének, Burján Csabának, Knoch Viktornak, Liu Shaolin Sándornak és Lóth Dávid Manónak, valamint a kontinensviadalon negyedik helyen zárt női váltó versenyzőinek, Heidum Bernadettnek, Keszler Andreának, Kónya Zsófiának, Lajtos Szandrának és Tóth Patríciának.